Hogyan vitte fel Noé az összes állatot a bárkára?

Tas Walker

A szkeptikusok nagyon szeretik előrántani ezt a kérdést, azt gondolva, hogy nincsen rá válasz; pedig van, méghozzá egy meglehetősen egyszerű válasz.

A kérdés két részből áll – az egyik az állatok számát illeti, a másik a bárka méretét.

A válasz egyszerűsége abban rejlik, hogy a teremtett élőlényeknek nem kellett minden fajtáját a fedélzetre vinni. A parancs csupán azokra az állatokra vonatkozott, melyek levegőt lélegeztek („minden testből, melyben élő lélek vala” – az angolban „all flesh in which there is the breath of life” (1. Mózes 7:15) és amelyek a szárazföldön éltek („minden földön járó test” (1. Mózes 7:21).

Tehát a halakból, és a tengeri emlősökből Noé nem vihetett a bárkára. A bálnák, delfinek és a halfélék túlélhették az özönvizet természetes életterükben, habár egészen bizonyos, hogy közülük is sokan elhullottak, amikor az erőteljes áramlásoknak köszönhetően óriási mennyiségű üledék, rom és törmelék keveredett a vízbe. Sok tengeri állat fosszíliáját találhatjuk meg, melyeket az Özönvíz során temetett be ez az üledék.

Valószínűleg rovarokat sem vittek fel a bárkába, mivel azoknak nincs orrlyuka (1. Mózes 7:22), ezek túlélhették az özönvizet úszkáló fadarabokon, vagy növényi részeken utazva is, de afelől sem lehet semmi kétségünk, hogy sok rovar hívatlanul is felmászott a bárkára.

Ez tehát jelentős módon lecsökkenti a fajok számát. De mégis hány állatot kellett Noénak felvinnie?

Vegyük csak például a kutyákat! Noénak vajon fel kellett vinnie két német juhászt, két spánielt, két skót juhászt, két ír szettert, stb.? A válasz természetesen az, hogy nem; elég volt pusztán két kutyát felvinnie, amelyek hasonlítottak a farkasra, és amelyek genetikai anyaguknak köszönhetően a genetikai variáció nagy lehetőségét rejtették magukban, akár csak a korcs kutyák napjainkban. Jól tudjuk, hogy napjaink összes kutyafajtája egy farkasszerű kutyától származik, s minderre a tenyésztői munkára elég volt néhány ezer év! Ez azonban nem evolúció, hanem a teremtett fajon belüli variáció.¹

Ma tehát sokkal több fajtát ismerünk és tartunk számon, mint amit Noé a bárkára vitt. Az özönvíz óta eltelt 4500 év alatt ugyanis a fajon belüli variáció rengeteg új fajtát hozott létre – nem is beszélve a tudatos emberi beavatkozásról. Az, hogy Noé tulajdonképpen mennyi állatot vitt fel a bárkára, a bibliai „nem” szótól függ.

Woodmorappe a „Noé bárkája: a lehetséges kutatása” című könyvében úgy számolt, hogy az állatok száma a bárkán 16.000 alatt lehetett, azt feltételezve, hogy a bibliai „nem” szócska a ma napjainkban használt faj szó megfelelője. Ha azonban a „nem” a ma használatos „család” megfelelője, akkor mindössze 2.000 állatról van szó. A valóságban ez a szám valószínűleg valahol a kettő között lehet.

Az állatokat könnyen elhelyezhették kisebb boxokban, hiszen a legtöbb állat nem nagytermetű, átlagban a nyúl méretűek. Még a legnagyobb állatok, mint a nagytestű dinoszauruszok is életpályájukat apróként kezdték. Emellett nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy ha arra a célra akarunk állatokat kiválasztani, hogy azok később elszéledve újra benépesítsék a Földet, célszerű olyan egyedeket kiválasztani, amelyek még fiatalok és egészségesek, az idős, kifejlett állatok helyett.

És a bárka mérete? Nos, a bárka maga hatalmas volt. Kapacitása több mint 500 tehervagon rakodófelületével egyezett meg; elég nagy ahhoz, hogy több, mint 120.000 juhot elszállásolhassanak benne. Így tehát elegendő hely volt a Noé által épített bárkán az állatoknak, az élelemnek és víznek, és Noé családjának.