Tar­ta­lom­jegy­zek

    Előszó

1. fejezet: Természetes szelekció

2. fejezet: Genetika és DNS

3. fejezet: Az élet eredete

4. fejezet: Ősmaradványok

5. fejezet: Geológia

6. fejezet: Radiometrikus kormeghatározás

7. fejezet: Kozmológia

8. fejezet: Etika és erkölcsiség

Etika és erkölcsiség

„Evolúció Achilles-ina” 8. fejezet

 Írta: David Catchpoolei és Mark Harwood
Fordította: Cserpán Ádám (Terem­téstu­domány.hu)

A könyvben bemutatott „Achilles-sarkok” közül valószínűleg az etika és erkölcsiség fontos kérdése az, amelyik leginkább kiválthatja az evolucionisták affektív haragját. És pont azért, mert ez a legfon­tosabb kérdés minden férfi, nő és gyermek számára, akik ma a földön élnek. Több, mint valószínű, hogy az evolucio­nisták nem fognak egyetérteni azzal a követ­kezte­téssel, amelyre az ő elméletük társadalmi vonatkozásainak kérdésében jutottunk. Minda­zonáltal, az evolúció­elmélet elfogadásának komoly társadalmi összefüggései vannak.

Míg néhányan konkrétan elkerülik vagy egy­szerűen csak érdektelenek a könyv első hét fejezetében felmerült problémák iránt (biológia, kémia, földrajz, csil­la­gá­szat), egy személy erkölcse leta­gad­ha­tatlanul tükrözi az ő hitrend­szerét és alapvetően befolyásolja azt, hogyan éli (vagy próbálja élni) mindennapi életét. És azt, hogy valaki hogyan éli minden­napi életét, alapvetően befolyásolja az, hogy mit gondol saját származásáról. Vagy egy hatalmas, kozmikus véletlen eredményei vagyunk és nincs végső jelentősége vagy célja az életnek, és így az erkölcsiségnek nincs objektív alapja; vagy egy felsőb­brendű Isten teremtett minket valamilyen célból és majd egyszer számon kérik rajtunk, hogyan éltük életünket. Ezeknek a hiteknek (eszméknek) nagy hatása lehet azoknak az életére, akik a környezetünk tagja—és lehetnek akár az életet veszé­lyeztető hatásai is. Így nem csoda, hogy ennek a fejezetnek a témája olyan hatal­mas indulatokat és heves haragot ébreszt még azok között is, akik azt állítják, hogy semlegesek a teremtés és evolúció kérdésében.

Etika és erkölcsiség—Hit a cselekvésben

Minden embernek van egy alapvető hitrend­szere, amely meghatározza, hogyan látja az illető a világot és hogyan reagál arra. Ez a hitrendszer általában feltétele­zéseken, axiómákon alapul, amelyek közvetlenül nem ellenőrizhetőek. Mégis, követ­kez­te­tések és követ­kez­mények váza épül erre az alapra. Ez a feltehetőleg logikus váz alkotja az úgynevezett világnézetet. Egy világnézet általában nem tanulható a szó szoros értelmében, hanem öntudatlanul alakul ki az uralkodó kultúra alap­ján. Mindan­nyian feldolgozzuk és meg­szűrjük az érzékeink által gyűjtött külön­böző infor­mációkat, hogy eldöntsük: az, amit látunk vagy hallunk, megegyezik-e a világnézetünkkel. Amelyek megegyez­nek, azokkal mege­rősítjük hitünket/hiedel­meinket. Amelyek nem egyeznek meg, azokat általában elvetjük, megtagadjuk vagy—legjobb esetben—félretesszük későbbi vizsgálatra. Más szavak­kal, világnézetünk ad színt annak, amit észlelünk és meghatározza előítéleteinket. E könyv olvasása közben is, az itt olvasott állításokat megvizs­gálod saját világ­nézeted alapján és eszerint döntöd el, hogyan reagálj rá.

A világnézetek nem változnak egykön­nyen. Ha ez így volna, akkor kapcsolatainkban diszfunk­cionálisak lennénk, mert rend­szeresen változna a világról és más emberekről alkotott felfogá­sunk. Mégis, hogyan határozzuk meg, hogy egy világnézet elfogadható-e, és következés­képpen azt, hogy az axiómák, amelyekre épült, helyesek-e? A fizikai világot min­denki megta­pasz­talja—gravitáció, fájdalom, hideg, meleg, stb.—tehát egy világ­né­zet elfogad­hatóságát vizsgálni a megfigyelhető fizikai univerzum valóságához mérve, az értékelés eredményes módszere. Az előző fejezetekben megvizs­gáltuk, hogy a materialista-evolucio­nista világnézet viszonya a fizikai világ megfigyel­hető valóságával komoly kívánnivalót hagy maga után. Ám van egy másik színtér, ahol a világnézetek megvizsgálhatóak, és ez az erkölcsiség és az etika.

A világnézet olyan mint egy fa, amelynek gyökerei a kiválasztott hitrendszerben vannak. A fa gyümölcsöt növeszt, ami a hit vis­sza­tükröződése vagy megnyilvánulása. Például, ha valaki hisz Isten létezésében, valamint abban, hogy a Biblia Isten szava, akkor úgy gondolja, hogy az univerzum léte egy felsőbbrendű Lény kreatív munkájának eredménye, amint azt a Genezis történelmi feljegyzésében olvashatjuk. Ennek a fának a gyökerei szilárdan beágya­zódtak Isten különleges kinyilatkoztatásába, a 66 könyvbe, amelyet Bibliának nevezünk. Tehát a fizikai világ minden megnyilatkozása ennek a bibliai világnézetnek a fényében kerül értel­mezésre. Egy keresztény viselkedése (erkölcsi magaviselete) ennek a fának a gyümölcse és közvetlenül tükrözi vissza gyökereinek isteni természetét. Ez magában foglalja többek között az erkölcsi abszolútum felismerését, mint amely az univerzum Terem­tőjétől szár­mazik és azt, hogy lesz egy végső számon­kérés is.

Másrészt, ha valaki visszautasítja a természet­felettit és nem hisz Istenben, akkor egyedül az ember az, aki eldönti az igazságot és az univerzum létezésére az egyetlen lehetséges magyarázat az, hogy természetes folyamatok által jött létre, mindenféle isteni közbea­vat­kozás nélkül. Ennek a fának a gyökerei szilár­dan beágyazódtak Isten tagadásába és szárma­zásunk ezzel kapcsolatos evolúciós magyarázatába. A fizikai világ minden megnyi­lat­kozása ennek az evolúciós vagy materialista világnézetnek fényében kerül értelmezésre. Egy ilyen személy visel­kedése (erkölcsi magatartása) ennek a fának a gyümölcse és közvetlenül tükrözi vissza gyökereinek ateista természetét. Tehát, mivel nincs Isten, nem létezik erkölcsi abszolútum és végső soron nem lesz számonkérés.

Nem szándékunk hamis ellentéteket felállítani és jól tudjuk, hogy sok keresztény is hisz az evolúcióban (teista evolúció álláspontja) annak ellenére, hogy ennek a nézetnek nincs bibliai alapja.¹ Valójában ennek a fejezetnek mindkét szerzője keresztény, akik az evolúcióban hittek egészen addig, amíg ez problémát nem okozott nekik a Biblia tekintélyének kérdésében, pon­tosab­ban, a teremtés Genezisben leírt beszá­mo­lójával kapcsolatban. A teista evolucionista inkább a folyamatosan változó szekuláris tudo­mány tekintélyét fogadja el, mint Isten szavá­nak tekintélyét. Az egyik szerző (MH), bár 11 éves korától kezdve keresztény volt, „zug­ke­resz­tény” lett egyetemi évei alatt, mert nem tudta megvédeni saját hitét; saját kérdéseire sem volt válasza, nemhogy másokéra, olya­nokra mint: „Ha Isten a szeretet Istene, miért történnek rossz dolgok?” Az Ádám előtti több millió évnyi halál, szenvedés és kínlódás szeku­láris hiedelme tehetetlenné teszi a teista evolucio­nistákat, hogy megvédjék a hitet az eredet kérdéseivel támadó ateistáktól. Hiszen, ha a halál uralkodott Ádám bűne előtt, akkor az nem lehet ennek a bűnnek a követ­kezménye és logikailag nincs értelme Krisztus emberiségért hozott megváltó áldozatának. Nem is csoda, hogy a szekularisták támadják a bibliai eredet­történ­etet! Az ilyen kiegyező állásfoglalás veszélyeire William B. Provine, a Cornell Universitiy biológiai tudományok professzora, egy híres ateista világít rá, aki ezt írta:

… a modern evolúcióba vetett hit ateistává teszi az embereket. Csak akkor lehetnek valakinek az evolúcióval össze­egyez­tethető vallásos nézetei, ha ezeket a vallásos nézeteket nem lehet megkülön­böztetni az ateizmustól. ²

A teista evolúció következetlenségeinek további vizsgálata nem tárgya ennek a fejezetnek, de bátorítjuk az olvasót, hogy vegye figyelembe az erről a témáról könnyen elérhető anyagokat.³

Richard Lewontin, a Harvard University ateista zoológia professzora azt hangsúlyozza, hogy az evolúciós világnézet hiedelem alapú, tehát vallási jellege van:

A józan gondolkodással ellentétes tudo­mányos köve­telések elfo­gadására mutat­kozó hajlandóságunk a kulcs ahhoz, hogy megértsük a tudomány és a természet­feletti közötti valódi küzdelmet. A tudo­mány pártján állunk annak ellenére, hogy bizonyos elméletei különlegesen képte­lenek, annak ellenére, hogy nem sikerült eleget tennie az egészségről és életről szóló túlzó ígéreteinek, annak ellenére, hogy a tudományos közösség eltűri az alaptalan meséket, csak azért, mert már korábban elköteleződtünk a materializmus iránt. Nem arról van szó, hogy a tudomány módszerei és intézményei valamilyen módon kényszerítenek minket, hogy elfogadjuk az érzékel­hető világ materiális magya­rázatát, hanem pont ellen­kezőleg, a mi priori ragasz­kodásunk a materiális magyaráza­tokhoz kényszerít minket arra, hogy olyan kutatási segé­deszközt és koncepciók halmazait alkossunk, amelyek materiális magyarázatokat hoznak létre, legyenek ezek bármilyen ellentétesek az ösztönös várako­zásokkal szemben vagy tűnjenek bármilyen zavarba ejtőnek is a beavatatlanok számára. Ráadásul, a materializmus abszolút, mert nem enged­hetünk be az ajtón egy Isteni Lábat sem. ⁴ (az eredeti szövegben kiemelve)

Lényegében, a materialista köteles visszau­tasítani a természetfelettit mert elsődlegesen azt feltételezte, hogy nincs Isten. Az ateista materializmus tehát egy aktív vallásos hitrend­szer⁵, bár ezt hívei—akik megkísérlik azt a hitet fenntartani, hogy semleges álláspontjuk van—szenvedélyesen tagadják.

Erkölcsiség és evolúció

Ha a véletlenszerű molekuláris átrende­ződések okozták az első élő sejtet, amely—bizonyos idő alatt, a véletlen folytán—emberekké alakult, akkor nincs alapja, hogy bárminek is értéket tulaj­donítsunk az emberi vélemény futóhomok­ján kívül. Ezt sok különböző módon lehet illusztrálni. Például, valaki hiheti azt, hogy repülő­gépeket küldeni felhőkarcolókba gonosz dolog, tehát nem helyes, valaki más meg ugyanerről hiheti azt, hogy Istennek tetsző dolog, tehát helyes. Egy külső, magasabb erkölcsi törvény nélkül, honnan tudhatná bárki is, hogy az ilyen tettek helyesek vagy nem helyesek? Egy evolúciós rendszerben nem lehetnek olyan univerzális elvek mint a „jó” vagy „rossz”, mert nincs olyan magasabb tekintély az ember fölött, amely ezeket létre tudná hozni.

Ellenkezhetnénk ezzel és mondhatnánk azt, hogy bár az erkölcsi döntéseket egyéni szinten hozzuk, de a közösség dönti el, hogy mi elfogadható, és az evolúciós folyamat az idők során egy magatartási kódex létrejöttéhez vezetett. Mégis, a társadalmak mindenféle iszonyú viselkedési formát igazoltak a történelem folyamán (a népirtástól kezdve, a rassziz­muson keresztül, a rabszolgaságig és abortuszig). Tudunk példákat mondani teista társadalmakról is, akár „keresztény” társadal­makról, amelyek lábbal tiporták a bibliai erköl­csis­éget, ám ezek tevékeny­ségei összeegyez­tet­hetetlenek voltak az általuk támogatott hittel. Ennek az ellenkezője igaz az ateista vagy evolúcióra épített társadalmakra, amelyeknek nincsenek végső irányelveik, és hitükkel arányosan tevékenykedve, néhányuk szörnyű kegyetlenségeket követett el. Ezt a kérdést a fejezet későbbi szakaszában vizsgáljuk részletesebben.

Az evolucionista világnézetben nincs olyan, hogy abszolút erkölcsiség, objektív jó és rossz vagy szabad akarat. Az evolucionista tanításból erre a következ­tetésre jut William B. Provine is:

Hadd foglaljam össze a nézeteimet arról, mit is mond nekünk világosan a modern evolúciós biológia… Nincsenek istenek, nincsenek célok, sem bármilyen erő, amelyet valamilyen cél vezérel. Ha meghalok, teljesen biztos vagyok benne, hogy halott leszek. Számomra ez a vég. Az etikának nincs végső alapja, az életnek nincs végső értelme és az embernek nincs szabad akarata sem.⁶

Ha eredetünk valóban naturalisztikus lenne, Provine-nek igaza lenne abban, hogy „az etikának nincs végső alapja”. Ez mégis nyitva hagyja azt a kérdést, hogy miért létezik az etika és az erkölcsi alapok. Az ateista közösség kísérletei arra, hogy logikus magyarázatot találjanak az erkölcsiség létezésére, elégte­lenek. Ezek a kísérletek magukba foglalják az embersza­bású majmok viselkedésének megfigye­lését, amely hasonlóságokat mutat az emberi viselkedés irányába. Egy közös ős feltételezésével együtt, ez a felfedezés az evolúciós magyarázat az erkölcsiségre. Darwin valójában ez mellett érvelt „Az ember szár­mazása” valamint „Az érzelmek kifejezéséről embernél és állatoknál” című könyveiben. Egy másik megközelítés szerint minden, ami eddig túlélte, azért volt sikeres, mert a legalkal­masabb volt, ami tehát a természetes kiválasz­tódás eredménye. Az erkölcsi alapok léteznek, tehát a természetes kiválasz­tódás ered­mé­nyeinek kell lenniük. Mindkét megközelítés a keresett végkövet­keztetést feltételezi, így körkörösen érvel. Van még egy meg­közelítés, amely szerint erkölcsös cselekedetnek az számít, amely nem árt másoknak. Ez az etikus és etikátlan definícióját a cselekedet követ­kez­ményére helyezi, tehát semmi nem lehet önma­gában rossz, csak akkor, ha valaki másnak árt.

Ám vannak olyan cselekedetek, amelyek önmagukban rosszak és ezt a nem teista társadalmak is elismerték a feljegyzett történelem folyamán. Miért van beépülve az emberiségbe az az érzés, hogy valamit meg kellene, vagy nem kellene meg­tennünk? A „kellene” nem egy materiális elv és nem lehetett jelen a kozmoszban arra várva, hogy az emberiség eljut egy olyan fejlettségi szintre, ahol azt megért­heti! A materialista evolúció megpróbál magyarázatot találni az ember eredetére, de azt nem tudja meg­magya­rázni, hogyan kellene viselkednie. Ennél sokkal logikusabb magyarázat az, hogy az ember Isten képmására teremtetett (Móz 1:26), és mint Isten képmásának hordozója, van értelme annak, hogy minden személynek lelkiismerete van, amely egy belső érzéket ad, hogy megérezzük mi jó és mi rossz. A gyilkosság rossz, a házasságtörés rossz, a lopás rossz, de csak azért, mert van egy vonatkoztatási pont az emberen kívül, amely miatt meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól. Tehát az erkölcsi törvényeknek már a létezése is egy erkölcsi Törvény­adóra utal. Mariano, az apologéta így magyarázza:

Egy Istenen alapuló etikai törvényt azt határozza meg, amit Isten mondott az embernek arról, hogy mi etikus és mi nem az… Egy ilyen etikai törvény alatt és bármilyen istentelen erkölcsi törvénnyel szemben egy adott cselekvés, például házas­ságtörés, akkor is rossz, ha nincse­nek kedvezőtlen követ­kez­ményei a másik félre való tekintettel. Tehát, egy Isten alkotta etikai törvény alatt vannak olyan tettek, amelyek önmagukban rosszak.⁷

A nürnbergi tárgyalásokon, ahol korábbi náci vezetőket állítottak bíróság elé háborús bűnök miatt, vita kerekedett arról, hogy mely törvé­nyek alapján ítéljék el a vádlottakat. A náci törvények átfogal­mazták a személy definícióját, hogy azon kívül essenek a zsidók és egyéb nemkí­vánatos személyek, így a vezetők azzal érveltek, hogy nem követtek el tömeg­gyil­kos­ságot, hanem országuk törvénye alapján cselekedtek. Azzal tiltakoztak, hogy a tör­vény­szék­nek nincs joga őket elítélni. Viszont Robert H. Jackson, az Egyesült Államok fő tanácsadója úgy érvelt, hogy „van egy törvény a törvény felett”, amely minden ember, ország és társadalom felett áll.⁸ Erwin Lutzer megjeg­yezte:

…ha Isten nem létezik, akkor nincs felsőbbrendű törvény sem. Ha minden törvény relatív és minden ország maga dönti el, hogy mely törvényeket iktassa be, akkor nincs olyan univerzális standard, amely alapján meg lehet ítélni a tör­vény­eket. Csak ha Istenre és a kinyilatkoz­tatásra apellálunk, akkor lehetnek olyan törvé­nyeink, amely szerint az egyéneket és országokat egységesen megítélhetjük. Még azok is, akik amellett érvelnek, hogy vannak bizonyos univerzális törvények, amelyek alapja a természet és a lelkiis­meret, feltételezik (még ha nem is tudatosan), hogy Isten létezik, akitől ezek az univerzális törvények eredeztethetőek. Istenbe vetett hit nélkül semmi sem feltétlen rossz.⁹ (az eredeti szövegben kiemelve)

Érdemes megjegyezni, hogy némely ateista elismeri világnézetének nemkí­vánatos erkölcsi következményeit és megpróbál elfogadni egy erkölcsi törvényt, annak gyökereitől elvá­lasztva. Richard Dawkins, aki ma az evolúció leghangosabb támogatója, elismeri a megosztott gondolkodást, amikor ezt állítja:

Szenvedélyes darwinista vagyok, ha a tudományról és a világ magya­rázatáról van szó, de az erkölcsiség és politika terén szenvedélyes anti-darwinista vagyok.¹⁰

Egy ilyen álláspont felfedi, hogy az ateisták erkölcsiségének nincs objektív alapja. Ez önkényes változtatások alanyává teszi őket az erkölcsi törvény tekintetében, ha külső kényszer megváltozására kell reagálni, mint például a sodródó társadalmi értékek. Képmutásnak számít átvenni a keresz­ténység erkölcsi törvényét, ha közben elutasítjuk annak gyökereit. Továbbá naivitás azt várni azoktól az emberektől, akik az evolúcióban hisznek, hogy ne alkalmazzák azt mindennapi életükben.

Az Ószövetség Istene egy erkölcsi szörnyeteg?

Az egyik fő oka, vagy inkább ürügye a Biblia Istene elutasításának az az állítás, miszerint az Ószövetség Istene valamiféle erkölcsi szörnyeteg, Aki megparancsolta azoknak a népeknek és fajoknak a kiirtását, amelyek az izraelitáknak ígért föld lakói voltak. Az ilyen erkölcsi alap teljesen ellentétes mindennel, amit egy nyugati ember elfogadhatónak tekint. Ki akarna bárki is egy erkölcsi törvényért a Biblia Istenére támaszkodni, ha Ő ilyet parancsolt? Ráadásul, hogyan függ mindez össze Jézus tanításaival a megbocsátásról és arcunk másik felének odatartásáról? „Nem akarom, hogy bármi közöm legyen egy ilyen Istenhez!” kiált fel az ateista. Ám a Biblia Istene valóban egy ilyen rosszindulatú erkölcsi szörnyeteg lenne?

Ez az erősen érzelmek által fűtött tiltakozás a kereszténység ellen választ érdemel, és a történelem folyamán sok író foglalkozott ezzel eredményesen. Köztük volt Paul Copan is, aki egyik könyvében részletesen megvizsgálja a témát és az ezzel kapcsolatos kérdéseket. A következőben rövid áttekintést adunk arról, mit figyelt meg Copan ezeket a gyakori kérdéseket vizsgálva.¹¹

• Isten több mint négy évszázadot várt, míg az emberek bűne, akik az Izraelnek ígért földön laktak, beteljesedett (hatalmassá nem vált) (1Móz 15:16). A kánaániták többek között gyermekeket áldoztak, házasságtörést követtek el, állatokkal fajtalankodtak és jellemző volt rájuk a homoszexualitás is (3Móz 18:20–30). Csak Isten döntheti el, hogy mikor elég az elég, mikor nem lehet már egy adott kultúrán segíteni. Izraelnek egyértelmű isteni utasításokat adott, amelyek nélkül a föld elvétele indokolatlan lett volna és a nép nem is aratott volna sikert.
• Isten egyértelműen nem egy mániákus népirtó, mert megígérte, hogy megáld mindenkit Izráelen keresztül, amely minden bizonnyal magában foglalta az Ígéret Földjének lakóit is. Bárkinek, aki elhagyta a földet és megbánta bűnét, meg­bocsátott volna. Sőt, Józsué könyvének második fejezetében azt olvassuk, hogy Ráháb, egy kánaáni prostituált hitt, és egész házanépe megmenekült. Ő lett Dávid és Salamon király, valamint Jézus Krisztus őse!
• Az izraeliták nem bejelentetlenül érkeztek és követelték, hogy az emberek hagyják el otthonaikat és földjüket. Volt 40 évük, ami alatt Isten csodálatos módon gondos­kodott Izráelről a pusztában, és ennek híre kétségtelenül elterjedt a kereskedők által, akik az Egyiptom és Asszíria közötti utat járták és ezt Ráháb is nagyon jól tudta (Józs 2:8–11).
• Isten célja a kánaáni vallás és nem az emberek elpusztítása volt. Tervében külön akarta választani Izráelt a kánaánita gyakorlatoktól erkölcsileg és teológiailag. Érdemes megje­gyezni, hogy a nyelvezet inkább az emberek kisemmizésére, mintsem elpusztítására utal.
• Isten Izráel számára adott útmu­tatásai le voltak korlátozva egy bizonyos időre, helyre és népcso­portra, valamint egy bizonyos vallási célja volt, és nem az, hogy ezt általánosítva minden korban és helyzetben alkalmazzák (mint más vallások szent háborúit).
• Isten tisztán szerető jelleme félreis­mer­hetetlenül megnyilvánult Krisztusban—különösen az emberért hozott áldozati halálában. Mi nem értjük meg teljesen a kánaánita konfliktusok mögött rejtőző okokat, de Isten szeretete és hűsége páratlan és megtámadhatatlanná válik mindazok számára, akik megvizs­gálják a bizonyítékokat.

Ám Istennek az Ígéret Földje lakói felé tanúsí­tott béketűrése és türelmének jeleként gyakran megismételt figyel­meztetései ellenére, voltak olyanok, akik nem hittek és nem engedel­meskedtek. Izráel, Isten utasításaira, elpusztí­totta a megmaradt lakosokat, így isteni ítéletet hajtott végre.

Isten nem csupán a szeretet Istene, hanem a tökéletes igazság, és az igazságosság Istene is . Amikor az első ember, Ádám fellázadt Isten ellen, büntetése halál volt, amire Isten szeretve figyelmeztette őt, és ez a lázadás halált és szenvedést hozott a világba (1Kor 15:21). Az eredendő bűn átka kihatott Ádám minden leszármazottjára is és az emberiség azóta is a halál hatal­mában van. A világ Teremtőjeként, az Izraelnek ígért föld lakosait is beleértve, Istennek joga van azt tenni teremt­ményeivel, amit jónak lát. A Biblia ezt úgy mutatja be, mint a fazekas és az általa készített agyagedények közötti kapcsolatot (Róm 9:20–24). A fazekas­nak joga van, hogy úgy formálja az agyagot, ahogy azt jónak látja, és elpusztítsa azt, amiről tudja, hogy javíthatatlan. Ugyanígy van ez Istennel és emberrel is.

De volt egy sarkalatos pont a történe­lemben, amely felosztotta az időt és meghatározott két korszakot, amelyekben alapos különbségek figyelhetők meg Isten emberrel szembeni bánásmódjában—ez Krisztus keresztje. A páratlan szeretet ilyen áldozata által, amelyet Isten tökéletes Fia meghozott, az ember bűnének büntetése megfizetődött és Isten bűn elleni haragja Jézusra szállt. Ez volt a nagy megváltás: az igazat az igaztalanért, az igazságosat az igazságtalanért. Amint Pál is írja Róm 5:8-ban: „Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Minden válasznak, amely arra a kérdésre irányul, hogy az Ó-és Újszövetség Istene vajon ugyanaz az Isten-e, figyelembe kell vennie ezt a radikális cserét. Nem Isten természete változott meg—ugyanazt az igazságot követeli meg most is –, hanem azok, akik hit által hisznek Jézus bűnbocsátó áldozatában—és így Isten gyermekeivé válnak—nem fogják ugyanazt az ítéletet kapni, amelyet azok kapnak, akik visszau­tasítják Krisztust (1Thessz 5:9). Az Ószövetség Istene az Újszövetség Istene is.

Az Ígéret Földje elfoglalásának problé­máján kívül vannak olyan vádak is, miszerint az Ószövetség Istene jóváhagyta az emberál­dozatot, erőszakot, nőgyűlö­letet, gyilkosságot és rabszol­gaságot. Ezek megcáfolása mind nagy visszhangot nyert,^12,13 mert bemutatják a Szentírás, a kulturális háttér és a herme­neutika ismeretének hiányát.

Isten következetesen úgy jelenti ki magát a Biblia lapjain keresztül, mint aki egy igaz, igazságos, szerető, kegyelmes, együttérző és hűséges Isten, és nem úgy mint egy rosszin­dulatú és szeszélyes valaki. Célja mindig az, hogy megváltsa az elbukott embert, és teljes mértékben bízhatunk irántunk tanúsított jóságában. Az ateisták állításai, miszerint Isten egy erkölcsi szörnyeteg, a tudás nagy mértékű hiányáról tanúskodik, végletekig komoly­talan és hamis!

De vajon a „felvilágosult” ateisták állításai igazolhatóak, ha a józan ész és logika puszta léte is teljes mértékben összee­gyez­tethetetlen a véletlenszerű, irányítás nélküli evolúciós folyamatok általi eredet­tör­ténetnek? A következő sza­kaszban ezt a kérdést vizsgáljuk meg.

Érvelés és evolúció

Kétségtelen, hogy a legtöbb ember hisz abban, hogy képes a logikai okfejtésre. Ám ha az evolúció igaz volna, az érvelés (sőt, bármilyen gondolat) csupán az agy másodlagos tünete, valamint a kémia törvényeinek és véletlenszerű folyama­toknak az eredménye. Ez viszont néhány nagyon kellemetlen, önel­lent­mondó gondolatot vet fel.

Például, ha megnézzük az evolucionisták feltételezéseit, akkor nem szabadon jutottak arra a következtetésre, hogy az evolúció igaz, mert ezt a következtetést az agy kémiája határozta meg. Legalábbis, a következtetést nagyban befolyásolták az érzékelést megszűrő dolgok és a túlélési mechanizmusok, amelyeket állítólagos hal és majom őseinktől örököltünk (nem csoda, hogy William Provine, korábban idézett megjegyzésében, arra a követ­kez­te­tésre jut, hogy nincs szabad akarat!) . Tehát az, hogy emberi agyunk van, nem garantálja, hogy mindent tisztán látunk. Valójában, mivel az evolucionista történelemben az egyetlen fontos dolog a szaporodás, mondhatnánk azt is, hogy azért van agyunk, mert az segített őseinknek a gyermeknemzésben. Nem volt szükségük arra, hogy megértsék a valóságot. Csak arra kellett rájönniük, hogyan maradjanak életben addig, amíg utódot nemzenek. Egy vita közben, amelyet az evolúcióval egyet nem értőkkel folytatnak, miért bíznak az evolucionisták saját agyi kémiájukban inkább, mint ellenfeleikében, amelyek ugyanazoknak a tévedhetetlen kémiai törvényeknek engedelmeskednek? Valójában, ha az evolucionistáknak igaza volna az evolú­cióval kapcsolatban, muszáj hinniük abban (az evolú­cióról alkotott elméletükben!). Mégis, gyak­ran hívják magukat „szabad­gon­dol­ko­dóknak”, szemet hunyva a nyilvánvaló irónia felett.

A gondolat valódi eredete leküzdhetetlen probléma azok számára, akik az evolucionista eredetben hisznek. Ugyanígy van az öntudattal is. A híres író és keresztény filozófus, C. S. Lewis a következőt figyelte meg:

Ha a naprendszert egy véletlenszerű ütközés hozta volna létre, akkor a szerves élet megjelenése bolygónkon szintén véletlen eredménye és az emberiség kifejlődése is csak véletlen történt. Ha ez így volna, akkor min­den gondolatunk puszta véletlen—az atomok mozgásának akaratlan mellékterméke. Ez vonatkozik a materialistákra, a csillagászokra és mindenki másra is. Ám ha gondo­lataik—a materializmusról és a csillagászatról—pusztán akaratlan melléktermékek, miért kellene elhinnünk azokat? Nem látom okát annak, hogy elhiggyem: egy véletlen képes kielégítő magyarázatot adni az összes többi véletlenre. ¹⁴

Végül is, ha az evolúció igaz, nem hihetjük, hogy saját gondolataink racionálisak. Csupán azokra az agyunkban létrejött kémiai reakciók okozta stimulánsokra reagálhatunk, amelyeket viszont azok a gének irányítanak, amelyeket korai őseinktől örököltünk. Sőt, még azt sem tudhatjuk, mi az, ami hiányzik belőlünk! Végezetül, ennek az a fojtogató, elke­rül­hetetlen gondolat az eredménye, hogy létezésünk alapja DNS-ünk túlélése—se több, se kevesebb.

Ám az ilyen észvesztő, célpusztító remény­telenség valódi történelmünktől, és nagyon is kézzelfogható jelen való­ságunktól, idegen. Az ember képes arra, hogy gondolatokat és cselekedeteket kezdeményezzen; és ez nem csupán az agyi kémia determinista törvény­einek eredménye. Ez annak a bibliai tanításnak a követ­kez­tetése, amely szerint az ember­nek van materiális és immateriális vonat­kozása is (pl.: 1Kir 17: 21–22, Mt 10:28, 1Thessz 5:23). Az embernek ez az immateriális vonatkozása azt jelenti, hogy többek vagyunk, mint puszta anyag, tehát a gondolatainkat sem köti meg agyunk szerkezete.

Ennek logikus következménye termé­szetesen az, hogy az olvasónak valóban van szabad akarata és képes önálló, racionális gondol­kodásra, amelynek a segítségével képes figyelmesen átgondolni az ebben a könyvben leírt információkat, és ezáltal arra az ésszerű következtetésre jutni, hogy mit helyes elhinni eredetünkkel kapcsolatban.

Nihilizmus és evolúció

Az eredetünkről alkotott evolucionista elképze­lé­sek, miszerint csak azért vagyunk itt, hogy továbbadjuk DNS-ünket, nyílegyenesen egy egészen elszomorító nihilizmushoz vezetnek. Ahogy Richard Dawkins mondta:

Az univerzum, melyet megfigyelünk… nem tervezett, nincs célja, nincs gonosz és nincs jó, nincs más csak vak és irgalmatlan közömbösség… A DNS nem tud semmiről és nem is törődik semmivel. A DNS csak van. És mi annak zenéjére táncolunk. ¹⁵

Az evolúciós pszichológus, Dr. Susan Blackmore megerősítette:

Végeredményben semmi nem számít… Ha csakugyan az evolúción gondolkodsz és azon, hogy miért vagyunk, mi emberek itt, arra a következtetésre jutsz, hogy abszolút semmi oka nincs ittlétünknek .¹⁶

Ám az evolucionisták mégsem viselkednek nihilista hitrendszerükkel következetesen. Ha az evolúció valóban igaz lenne, akkor semmi értelme, hogy törődjünk vele—mégis, jelentős evolucionisták, mint Dawkins vagy Blackmore szenvedélyesen lelkesednek az evolúció iránt. Miért? Ugyanezt mondhatjuk el az egyéb jelenkori problémákról is. Például, miért halljuk olyan hangosan sok evolucionista véleményét a „klímaváltozásról”? Ha az evolúció valóban igaz lenne, mire a nagy felfordulás? Mi a gond? Ha az ember az evolúció ered­ménye, a megvadult természetnek nincs komoly jelentősége!

„Nos, ott van a kipusztulás lehetősége”, mondhatják. Mégis mi van akkor? Ha az evolúció igaz volna, az emberek és más fajok kipusztulása a „megesik” kategóriába tartozik.

És miért olyan fontos a tudományos oktatás? Mi az értelme? Az egyetlen „szabály” az, hogy több gyermeked legyen, mint a szom­szé­dodnak. Ha sikerül, nyertél! És ha vannak nyertesek, akkor, az evolúció kontextusában, kell lenniük veszteseknek is. Nem csoda tehát, hogy az evolúció nihilista tanítása miatt néhány nyugati országban az öngyilkosság lett a fő halálok a fiatalok körében. Ha csupán újraren­dezett tavi üledék vagy, és a dolgok nehézre fordulnak, saját életed kioltása ésszerű dön­tésnek tűnhet. Egy fiatal­ember, Gerard, így érvelt az ausztrál rádióban:

Szerintem néhány ember képtelen felvenni a versenyt, és lehet, hogy ez kicsit ex­trém­nek tűnik, de talán ez lehet a darwini elmélet: a legerősebb fennmaradása. Lehet, hogy néhá­nyunknak nem is kellene túlélni, lehet, hogy néhá­nyun­kak öngyil­kos­ságot kell elkövetnünk… Így is túl sok ember van a világon. Talán ez a legerő­sebb fennmaradása, talán néhá­nyunknak csak fel kell adnia és talán ez segítene fajunknak .¹⁷

A másik végleten, Jeffrey Dahmer, sorozat­gyilkos magyarázza, milyen gondolkodásmód vezette ahhoz, hogy megölje áldozatait:

Ha egy személy nem hisz Isten létezésé­ben, akinek számot kell majd adnia, akkor…—akkor mi értelme úgy szabá­lyoz­nunk viselkedésünket, hogy az elfogad­ható terjedelmén belül legyen? Legalábbis ezt gondoltam. Mindig is hittem, hogy az evolúciós elmélet igaz, hogy mi mind az iszapból származunk. És amikor, amikor meghalunk, tudod, akkor ennyi volt, nincs semmi …¹⁸

Az evolúció nihilizmusának gyümölcsével találkozva, sokan, érthető okokból meghát­rálnak. Az evolucionista Jaron Lanier, Richard Dawkinssal folytatott párbeszédében a következőt figyelte meg:

„Sokan vannak, akik egyszerűen azért nem fogadják el szívesen az evolúciót, mert úgy érzékelik, hogy ez egy erkölcsi vákuumhoz vezeti őket, amelyben legjobb indítékaiknak sincs természeti alapja.” Ám Dawkins azonnal válaszolt: „Csak annyit mondhatok, hogy ez kemény dolog. Szembe kell néznünk az igazsággal”.¹⁹

Az „igazság”, amelyet Dawkins olyan szenve­délyesen támogat, egy ateista vallásos hit, amely elutasítja a természet­feletti fogalmát—csak anyag és energia létezik. Határozottan tagadja Isten Szentírásban kijelentett Igazságát is, mint ami arra kényszeríti követőit, hogy valamilyen jelentőséget és célt keressenek a természet vak, pusztitó és kegyetlen erőiben. Igazán szomorú, hogy sok fiatal tanuló úgy olvassa Dawkins könyveit, mintha azok egy 21. századi bölcs szavai lennének.

A nyilvános küzdőtér és az evolúció

A teremtés és evolúció közötti küzdelem a tudomány nyilvános küzdőterén zajlik. Érdekes módon, a modern tudomány a nyugati civilizációkban jött létre, arra a feltételezésre épülve, hogy van egy Isten, Aki megalkotta az univerzumot és kiszámítható törvények és elvek alapján igazgatja, és ahol ennek okán létrejött egy olyan vizsgálódás, amely megpróbálja megérteni, hogyan működik az univerzum. A filozófusok és teológusok, miközben a bibliai szövegeket, mint az Isteni Gondviselés érthető történelmi beszámolóját olvasták, lefektették a modern tudomány logikai szerkezetének alapjait. Ezen a filozófiai alapon élte virágkorát a nyugati civilizáció modern tudománya, míg más civilizációkban ez nem született meg.²⁰ Milyen ironikus, hogy a „tudományt” most fegyverként használják a kereszténység ellen, amely életet adott neki. Természetesen, a megfigyelhető, ismételhető kísérleteken alapuló operatív tudomány—amelynek köszönhetjük korunk elképesztő technológiai fejlesztéseit—nem áll ellentétben, és soha nem is fog, az univerzum történel­mének Szentírásban feljegyzett szemtanúi beszámolójával. Csak a történelmi tudomány esetében, amely a múltat a modern szekuláris ember teremtésmítosza (evolúció) alapján próbálja rekonstruálni, jön létre ellentét a Biblia Genezis könyvében leírt történelmi beszámolójával szemben.

Amikor egy társadalom magáévá teszi az evolúciós paradigmát, elutasítja az univerzum Istenét és Teremtőjét, és gyökereit mélyen ateista talajba veti, az eredmény előreláthatóan tragikus lesz. „Az igazságosság felmagasztalja a népet,” mondja a Szentírás Példabeszédek 14,34-ben, „a bűn pedig gyalázatukra van a nemzeteknek”. A nyilvános küzdőtéren egy nemzet sajátosságai tagadhatatlanul megmutatkoznak annak törvényeiben. De mégis, mi egy nemzet törvényének az alapja? A törvényadó vagy Isten vagy ember. Ha pedig nincs Isten, akkor az ember a végső tekintély.

A nyugati nemzetek jogi rendszere a zsidó-keresztény elvek alapjára épült, amelyek a Törvényben (a Biblia első öt könyvében) testesülnek meg. Ezt Isten azért adta Izraelnek, hogy megkülön­böztesse őket más nemzetektől és papok királysága lehessen, áldás minden nép számára. A Törvény része Isten elismerése, az élet szentsége és a másokkal szembeni előzékenység. Ezeket az elveket Jézus két parancsolatban foglalta össze: „Szeresd az Urat és szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Mt 22:37–40). Ám Isten elutasítása egyre jobban észrevehető a nyugati országok törvényeinek liberali­zációjában. Az evolúciós paradigma elveszi az emberi élet alapvető értékét: mivel pusztán egy kozmikus véletlen eredményei vagyunk, a sorra meghozott törvények—amelyek legalizálják az abortuszt, euta­náziát, prostitúciót, stb.—fokozatosan csökkentik az emberiség értékét. Viszont a kereszténység az élet szentségét hirdeti, amely azon a kijelentésen alapul, miszerint Isten saját képmására teremtette az embert (1 Móz 1:26–27). Ezt a szentséget sajnos megrontja az abortusz vissza­taszító gyakorlatának—a még meg nem született csecsemők gyilkosságának—nagyarányú művelése.

Az evolúcióelméletet sok évig azzal az elmélettel együtt tanították, amely szerint az emberi embrió különböző evolúciós szakaszokon megy keresztül (vagy ismétel meg)—pl.: kopoltyúja van, mint a halnak, farka, mint a majomnak, stb.—a méhben töltött fejlődési idejének első néhány hónapjában. Ezt az elméletet nem csupán a biológiát és orvostudományt tanulók számos gene­ráció­jának adták elő tényként, hanem évekig arra használták, hogy meggyőző módon igazolják az abortuszt. Az abortusz támogatói gyakran azt állítják, hogy a megölt, még meg nem született gyermek még csak hal vagy majom állapotban volt és nem vált emberré.

Az embrionális ismétlődésnek nevezett elméletet az 1860-as évek második felétől Ernst Haeckel nyoma­té­kosan kifejtette azért, hogy Darwin evolúcióelméletét előterjessze Németországban, ám Haeckelnek nem voltak igazolható bizonyítékai nézetei alátá­masztá­ára. Sőt mi több, Haeckel szándékosan eltorzította rajzait.²¹ Az elmúlt 70 évben a legtöbb hitelt érdemlő evolucionista felismerte, hogy az ismétlődési elmélet hamis. Ennek ellenére, az elmélet sok könyvben még most is gyakran használt bizonyíték az evolúcióelmélet támogatására és hozzájárul a most is folyama­tosan megtörténő tragikus gyermek­gyilkos­ságokhoz. A fejezet szerzői nemrégiben találkoztak egy fiatalemberrel, aki amellett tanúskodott, hogy középiskolában a biológia­tankönyve azt tanította, hogy az egyedfejlődés megismétli a származást, és ezt Haeckel eltorzított rajzaival támasz­tották alá. A fiatalember egy barátja, miután megvizs­gálta a rajzokat, meg­jegyezte: „Akkor az abortusszal minden rendben!” Haeckel evolúciós hazug­sága és a még meg nem született csecsemők gyilkosságának erkölcsi elfo­gad­ha­tósága között azonnal megta­lálták a kapcsolatot. Harry Blackmun bíró elfogadta Haeckel embrióit a Roe v. Wade per kapcsán és kijelentette, hogy a magzat nem állam­polgár, ezzel abortusz-hullámot indítva el a nyugati világban.

A korcsoportok skálájának másik végén találkozunk az eutanázia kérdésével (egy emberi lény életének szándékos kioltása gyakran, de nem minden esetben, „kegye­lem­ből”). Ne tévesszük össze ezt egyéb nehéz erkölcsi kérdésekkel, mint például azzal, hogy lekapcsoljuk-e az életvédő berendezést egy agyhalott páciens esetében. Az egyik cselekedet szándé­kosan kioltja az életet, korábban, mint ahogyan annak vége lenne. A másik pedig hagyja, hogy a dolgok kövessék termé­szetes útjukat. Matthew Piercy meg­figyelte:

Az evolúció fontos szerepet játszott az eutanázia elfogadásának kérdé­sében. Az evolúció az állatok szint­jére fokozza le az embereket, így ugyanolyan elfogadhatóvá teszi egy ember elpusztítását, mint egy kutyáét. ²²

Ha egy életről úgy gondolják, hogy nem érdemes azt élni fogyatékosság, idős kor vagy kényelmetlenség miatt (ami gyakori oka az abortusznak), az ajtó nyitva áll az élet szentségének megsértése előtt, amelyet Isten adott. Egy embernek sem áll jogában kioltani egy másik személy életét vagy, ami azt illeti, a sajátját sem.

Ám az evolúció forgatókönyvében cél nélküli lények vagyunk, akik egyszerűen megszűnnek, ha vége az életnek, és ez előbb-utóbb biztosan bekövetkezik. Akkor miért ne vethetnénk ennek véget akkor, ha nehezednek a körülmények? Az ehhez hasonló gondolatok sok ember elmé­jében pusztítottak már, de különösen a fiata­lokat érte el. Az önbecsülés hiánya közvetlen és logikus következménye az evolúció eredet­történetébe vetett hitnek.

De miért dúl olyan elszánt küzdelem a kreacio­nisták ellen? Az evolúció úgyis halad tovább! A teistáknak átlagban mégis több gyermekük van mint az ateisták­nak/evolucio­nalistáknak.²³ És gyermekeik gyakran magasra teszik a mércét, mert stabil házasságban élő szüleik szerető védelme alatt nőhettek fel, ahol nagy értéket tulajdonítottak az igazságnak, hitelességnek és oktatásnak. Ha a teistáknak több gyermekük van mint az ateistáknak, az evolúció, mint filozófia cserben hagyja követőit—ez evolúciós szempontból nem egy működő stratégia! Az evolucionisták „legalkalmasabb fennma­ra­dása”-elve szerint a teisták a nyertesek. A kreacionisták nyernek az evolucionisták saját szabályai szerint! De ne térjünk el a témától…

Ha, ahogy Richard Dawkins is mondta, a vallás általánosságban véve egy evolúciós mém (egy társadalmat betöltő eszme vagy fogalom), akkor nagyon is sikeres, és mi más módon lehetne megítélni az evolúciót, mint az evolúciós siker fogalmával? És mivel nincs alkalmazható értékítélet (mert nincs alapvető értékforrás), nincs ésszerű oka sem, ahogyan korábban említettük, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. És így annak sincs semmi értelme, hogy a közszférában megpróbálnak keresztbe tenni a keresztényeknek és kreacio­nalistáknak (vagy bármely más teistának).

Az viszont elkerülhetetlen, hogy egy társadalom gyümölcsei ne hitvilágának gyökereiből fejlődjenek ki, amint azt a következő szakaszban bemutatott végzetes példák is szemléltetik.

Az evolúcióba vetett hit következményei az utóbbi idők történelmében

A 20. század harangozta be az evolúciós tanítások gyümölcseinek tragikus litániáját. Milliók meghaltak; ezeket a halálokat gyakran a túlélő génállomány „fejleszté­sének” összefüggésében magyarázták, vagy néha erkölcsi mentségként: eltörölték a konkurenciát. A 20. században körülbelül 130 millió embert (nem számolva az abortusz miatt meghalt több száz milliót) öltek meg az ateizmus nevében, míg azok száma, akiket „Krisztus nevében” öltek meg az egész történelem folyamán, nem érte el a 17 milliót.²⁴ A legismertebb ilyen mészárlás az 1940-es évek holokausztja volt, de a társadalmi darwinizmus keserű gyümölcse már az 1800-as évek végén is megjelent és nagy szerepe volt az első világháborúig vezető eseményekben, valamint az ideológiában, amely korábbi szégyenletes eseményeket okozott, például Ausztráliában és Namíbiában. Ezeknek a szörnyű bűnöknek az elkövetői mindegyik esetben saját hitrendszerükkel egyetértésben cselekedtek.

Az ausztrál benszülöttek elleni bánásmód

Darwin „A fajok eredete” című művének megjelenése után csupán néhány évtizeddel, Ausztrália benszülött lakosainak kellett elszenvedniük az evolúciós hiedelem következményeit. Ausztrália történelmében sötét időszak következett be, amikor az őslakosokat megölték és testrészeiket elküldték európai múzeumoknak, hogy bizonyítékot szolgáltassanak az ember családfájának egyik evolúciós zsákutcájáról—egy élő „hiányzó láncszemről”.²⁵ Sokan próbáltak különbséget tenni Darwin és az ő elméleteinek emberi következményei között, de maga Darwin is nyilvánosságra hozta az őslakosok helyzetéről alkotott saját elképzeléseit, amikor ezt írta:

A jővőben valamikor, de nem olyan távol, hogy évszázadokban lehessen mérni, az emberiség civilizált képviselői szinte biztos, hogy ki fogják irtani a világ barbár törzseit és átvenni a helyüket… Ekkor majd az ember és a legközelebbi rokonai közötti törés kiszélesedik… ellentétben korunk kapcsolatával a negro vagy ausztrál [őslakos] és a gorilla között. ²⁶

Az elmúlt időszakban az őslakos közös­ségek arra próbálták rávenni az ausztrál és brit kormányokat, hogy őseik maradványait hazavihessék és hagyo­mányaikhoz híven eltemethessék. Érdekes módon nem hallani médiajelen­téseket ezekről a tárgyalásokról, való­színűleg a politikai korrektség miatt: elsősorban miért is kerültek ezek a testrészek európai múzeumokba?

2008 februárjában az akkori ausztrál miniszterelnök, Kevin Rudd hivatalosan is bocsánatot kért az őslakosoktól az „ellopott generációért”. Ezek félvér gyermekek voltak, általában európai apától és őslakos anyától, akiket emberibbnek tekintettek a teljesen bennszülöttektől, és ezért oktatták és művelték őket, míg az előbbiekről úgy gondolták, hogy nem képesek a tanulásra. Egy Nyugat-ausztrál felügyelő az Őslakosok Minisztériumától a következőt írta 1908-ban: „Gondolkodás nélkül elválasztanám a félvér gyermeket őslakos anyjától, akármilyen kétségbeesett is legyen az anya pillanatnyi fájdalma.”²⁷ A pillanatnyi jelző használatával kétség­telenül az a szemlélet jelent meg, hogy az anya valamilyen módon kevésbé tűnik embernek és nem képes valódi fájdalmat érezni.

Mégis, a Szentírás világosan fogalmaz—mind „egy vérből” vagyunk teremtve és az első emberpár, Ádám és Éva leszár­ma­zottai vagyunk.

A herero népirtás

Az 1880-as évek végén európai országok kolonizálták az afrikaiakat. Németország annektálta Namíbiát, az akkori Délnyugat-Afrikát. Német telepesek kezdték birto­kukba venni a földet, kíméletlenül elsö­pörve annak lakosait, a herero népet. A német telepesek azt vallották, hogy ők egy felsőbbrendű faj képviselői és a hererokat gyakran csak „páviánoknak” nevezték; a férfiakat rendszerint halálra verték apró szabálysértések miatt, a nők pedig a katonák és telepesek szex-rabszolgái lettek. Elterjedt a rasszizmus. Nem meglepő módon, 1904-ben felkelés tört ki. A német kormány 14 000 fős egységet küldött ki egy kegyetlen ember, Lothar von Trotha főparancsnok vezetése alatt, hogy leverje a lázadást. Az ezt követő mészár­lásban a hererok 80 000 főt számláló törzse 15 000 éhező menekültre csökkent.²⁸

Darwin A fajok eredete című munkája 1875-ben jelent meg német nyelven, és ennek elméleteit Ernst Haeckel (1834-1919), az időszak leghíresebb német darwinistája, és a korábban már említett embrió-rajzok notórius megha­misí­tója, lelkesen terjesztette. Haeckel úgy hitte, hogy az evolúció „…egy teljes forradalmat fog elindítani az egész emberiség világné­zetében.”²⁹ Azzal érvelt, hogy a darwiniz­mus megköveteli a keresztény erkölcsiség elve­tését, így jött létre az a háttér, amely a 20. század első népirtását igazolta azzal, hogy a hererokat nem tekintette egészen embernek.

Fajnemesítés

A Darwin utáni évtizedekben egészen a Nagy Háborúig (1914-1918—az I. világháború), az értelmiségiek felkarolták a darwinizmust és annak etikai vonatkozásait az uralkodó keresztény hit és etika ellenében. A darwiniz­mus elterjedése előtt az emberi élet szentsége magától értetődő volt az európai törvényben és gondol­kodásban. A kontinen­sen sok német értelmiségi kezdte azt a véleményt osztani, hogy bizonyos embereknek—konkrétan azoknak, akiket a társadalom érté­keseb­bnek ítél—több joguk van az élethez, mint másoknak. Ez az egyenlőtlenség elsősorban faji alapú (amely a darwini elméletekre épül), de a darwinisták azt állították, hogy egy fajon belül is vannak alsóbbrendű egyének. Így nem meglepő, hogy a világ első fajnemesítő társaságát Németországban alapították, amely a géntisztítás elméletét próbálta fejleszteni és amelyet Darwin unokatestvére, Francis Galton támogatott (1822-1911).

A fajnemesítés amerikaiak általi lelkes elfoga­dása adta mégis a német mozgalom nagy hajtóerejét. 1913-ra például az Egyesült Államok tagál­lamainak egyhar­mada (az 1920-as évektől pedig több mint fele) rendelkezett olyan törvényekkel, amelyek kötelezték azok sterilizálását, akiket „alkalmatlannak” ítéltek és őrizetbe helyeztek. Ennek az eredménye körülbelül 70 000 áldozat kényszerített sterilizálása lett; köztük voltak bűnözők, értelmi fogyatékosok, kábítószerfüggők, nincstelenek, vakok, süketek, epilep­sziában szenvedők, tbc-sek vagy szifiliszesek. A Virginia állambeli Lynchburg városában több mint 8 000 eljárást indítottak és ezek egyedülálló esetekben folytatódtak az 1970-es évekig.³⁰

Bár a „fajnemesítés” kifejezés ma már nem elfogadott politikailag, az elmélet tovább él különböző egyéb megnevezések alatt, mint a „társadalmi biológia”, „emberi genetika” és „népességtudomány”. A fajok megtisztításának gyakorlatát ma is gyakorolják kevésbé tökéletes csecsemők abortuszával és halálos betegek euta­náziá­jával. Ezt mind az az evolúciós hiedelem támasztja alá, amely szerint mi csak egy kozmikus véletlen eredményei vagyunk és nem egy céltudatos Isten képmására lettünk teremtve.

I. világháború

Míg a német felsőbbrendűségbe vetett hit vezette el a nácikat odáig, hogy kiirtsák a „nemkívánatos” egyéneket, az I. világ­hábo­rúban a német darwinisták ugyanezzel az elmélettel igazolták az általuk alsóbbrendűnek vélt államok ellen indított háborút. A német társadalmi darwinisták belebolon­dultak a „mes­terfajról” alkotott ábrándjaikba, amely, elképzelésük szerint az árja vagy német faj volt. Hittek abban, hogy a mesterfaj küldetése az, hogy uralják vagy kiirtsák az „alsóbbrendű” fajokat, és a legkézen­fekvőbb módszer ennek elérésére a háború volt. Az ő szemükben minden faj és állam a túlélésért versenyzik és akik nem háborúznak, azok megsem­misülnek. Más szavakkal: „a háború elkerülhetetlen és a béke csupán fegyverszünet a fajok és embercsoportok túlélésért folytatott véget nem érő harcában.”³¹ A háborút úgy is tekintették, mint egy lehetőséget a társadalom gyenge elemektől való megtisztítására, mert az erősek nagyobb eséllyel élik túl a küzdelmet, mint a gyengék. Ez a gondolat nem fért össze a hadviselés modern, gépiesített formáival, különösen a gépfegyver feltalálása után, de ezt ekkor még sokan nem vették észre. A német vezetők, mivel úgy tekintettek a háborúra mint az evolúció egyik eszközére, kívánatos lehetőségként éltek vele akkor is, ha nem lehettek biztosak a végkimene­telben.

Vannak, akik ezt cáfolják, mert Darwin soha nem alkalmazta közvetlenül a társadalmi darwinizmus elveit, a kifejezést, valamint annak kapcsolatát az evolúciós gondolkodással. Ám maga Darwin mondta, hogy az állatok királyságában a gyilkolás az evolúciós haladás egyik útja.

Lehet, hogy nehezünkre esik, de csodál­nunk kellene a méhkirálynő vad, ösztönös gyűlöletét, amely arra készteti, hogy azonnal elpusztítsa a fiatal királynőket, saját lányait, amint megszületnek, vagy magát küzde­lemben elpusztítsa; mert ez kétségkívül a közösség javára válik; és az anyai szeretet semmiben sem különbözik az anyai gyűlölettől—bár az utóbbi szeren­csére nagyon ritka—a természetes kiválasztódás könyörtelen elve szempontjából.³²

Úgy tűnik, Darwin nem szívesen alkalmazta ezt az elvet az emberek esetében; hogy ez célszerűségből volt vagy a meggyőződés hiánya okozta, nem tudjuk, de a német társadalmi darwinisták nem osztották ezt a fajta idegenkedést. Míg más tényezők is közrejátszottak az I. világháború kirob­banásában, a német vezetőség egyetemes hite a társadalmi darwinizmusban és annak keresztényel­lenes erkölcsi rendszerében, igazolta fegyverkezésüket és erkölcsi jóként magyarázta azt.³³

II. világháború: Hitler és a holokauszt

A II. világháború felé haladva a német társadalmi darwinisták elméletei egyre jobban elterjedtek (nem csupán elit, akadémiai körökben, hanem eljutottak egészen a népszerű bécsi nyomdáig, Hitler világháborút megelőző ideje alatt). Hitler hatalomra jutása után a náci propaganda tovább terjesztette ezeket az elméleteket. Egy 1937-ben megjelent propagandafilm egy eltorzult, nyomorék embert mutatott be és kijelentette:

Minden gyenge élőlény idővel el fog pusztulni a természetben. Az elmúlt néhány évtizedben az emberiség rettenetes vétket követett el a természetes kiválasztódás törvénye ellen. Nem csupán fenntartottuk azokat az életeket, amelyek nem méltóak az életre, hanem hagytuk azokat sokszorozódni. Ezeknek a beteg embereknek a leszármazottai úgy néznek ki…, mint ez a személy itt! ³⁴

Adolf Hitler uralma hat millió zsidó ember életét követelte, valamint sok keresztényét, feketéét, cigányét, valamilyen fogyatékban szenvedőét és egyéb csoportokét, akikről úgy vélték, hogy nem alkalmasak az életre. A fajnemesítés evolúciós „tudománya” igazolta rendeleteit. Vannak, akik szerint Hitler keresztény volt, ám Churchill értékelése szerint a náci Néme­tország egy olyan „hatalom, amely megveti a keresztény erkölcsiséget, [és] amelynek útját barbár pogányság kíséri.”³⁵ Az evolucionista Sir Arthur Keith megerő­sítette, hogy a náci rezsim alapja erősen az evolúciós dogmákba volt ágyazva:

A német führer evolucionista, ahogyan azt korábban is követ­kezetesen kijelentettem; tudatosan megkísérelte Németország tetteit az evolúció elméletéhez igazítani. ³⁶

A náci háborús tárgyalások eredményeinek vizsgálata közben Leo Alexander erre következtetésre jutott:

Arányaiban bármekkorák is voltak végezetül ezek a bűnök, mindenki számára, aki vizsgálta azokat, nyilvánvalóvá vált, hogy mind kicsiben kezdődött. Kezdetben csupán finom változások voltak az orvosok alapvető hozzáállásában. Annak a hozzáállásnak elfogadásával kezdődött,—amely az eutanázia-mozgalomban alapvető—hogy van olyan élet, amelyet nem éri meg élni. Ez a gondolatmenet eleinte csak a súlyos vagy krónikus betegek esetében került elő. Ám fokozatosan nőtt az ebbe a kate­góriába tartozók köre, míg magába nem foglalta a társadalmilag eredmény­teleneket, az ideológiai, majd faji szempontból nemkívánatosakat és végül mindenkit, aki nem német .³⁷

Hogyan követhettek el civilizált emberek olyan szörnyű tetteket, mint terhes nők elgázosítása, gyermekek főbelövése, majd testeik elégetése és tömegsírba halmo­zása? Az ilyen dolgok csak akkor történ­hetnek meg, ha Istennek és szavá­nak, a Bibliának teljes elutasítása a halál olyan ideológiáját engedi érvényre jutni, amely meggyőzi követőit arról, hogy nemes ügy mellett állnak ki. Az „élet, amelyet nem éri meg élni” fogalma teljesen össze­fér­hetetlen a Biblia kijelentésével, miszerint az ember Isten képmására lett teremtve. Ha egy nemzet elveti a Biblia Istenét, annak gyümölcse valóban nagyon keserű.

Sztálin

A vérengző orosz diktátor, Joszif Sztálin körülbelül 13 éves korában tett szert Darwin A fajok eredete című könyvének egy példányára. Egyik nap néhány barátjával a gazdagok és szegények közötti igazságtalanságról beszélgettek. Sztálin mindannyiukat meghök­kentette, amikor ezt mondta: „Isten nem igazság­talan, csupán nem létezik. Becsaptak minket. Ha Isten létezne, igazságosabbá tette volna a világot. Kölcsönadok nektek egy könyvet, majd meglátjátok.” Darwin könyvéből másolatot készített.³⁸

Az 1930-as évek második felében szovjet vezetőként Sztálin számos hadjárat segítsé­gével egységesítette abszolút hatalmát,—amelyeket nagy tisztogatásnak nevezünk—hogy megszabaduljon minden politikai ellenfelétől és azoktól, akikről úgy gondolta, fenyegethetik pozícióját. Körülbelül másfél millió embert lőttek le és még sokkal többen haltak meg a büntető munkatáborokban és szibériai száműzetésben.

Miért és hogyan lett Sztálin a történelem egyik legnagyobb tömeggyilkosa, akinek egy millió ember megölése nem tűnt nehezebb feladat­nak mint lenyírni a füvet?³⁹ A válaszhoz kétségkívül nagy részben hozzájárul az, hogy már 13 éves korában Darwint olvasott. Ez kövezte ki az utat számára, hogy minden lehetséges gátlást levessen magáról ellenségei meg­gyi­lkolása közben. Ha az emberi életnek nincs velejáró értéke, az könnyen ahhoz vezet, hogy az „al­kal­mat­lanokat” kiirtsák, akkor is, ha politikailag számít „alkalmatlannak” az illető. Ez a hozzáállás nem összeegyeztethetetlen az evolúcióba vetett hittel.

Mao Ce-tung

Mao Ce-tung 1945-ben lett a Kínai Kommunista Párt elnöke és egészen haláláig, 1976-ig vezette a pártot. Uralkodását a—párton belüli, valamint a jobboldaliaknak ítélt—politikai ellenfeleinek brutális elnyomása jellemezte. A nagy ugrás meggondolatlan gazdasági irány­vonalai és a kulturális forradalom tisztogatásai 40-70 millió ember életét követelték, amely Maot a világtörténelem legnagyobb népirtójává tette. Mao elnök két kedvenc könyve két evolucionistáé volt: Darwiné és Huxley-é. Míg tízmilliók haldokoltak az általa előidézett éhínség miatt, Mao ezt mondta: „Annyi emberünk van, hogy megengedhetjük magunknak néhány elvesztését.”⁴⁰

Kambodzsa és Pol Pot

A kambodzsai Pol Pot 1998-ban bekövet­kezett halála a világ egyik legszörnyűbb tömeg­gyil­kosának végét jelentette. 1975-től 1979-ig, vérszomjas uralma alatt, amelyet az oroszor­szági Sztálin és Kína hírhedt Mao Ce Tungja ihletett, a Vörös Khmert vezette népirtásba, saját emberei ellen. Ezen szörnyű évek alatt 2-4 millió ember halt meg ebben a kis országban (talán a népesség több mint 20%-a), saját kommunizmusukra alapozva és tettüket az evolúcióelmélettel igazolták. A népszerű Vörös Khmer szlogen: „Benneteket megtartani nem előny, elpusztítani nem veszteség”, megegye­zett az evolúciós ateizmus szigorúan vett alkalmazásával.

A Columbine-tragédia

1999-ben 15 személy halt meg egy sorozat­gyilkosság elkövetésekor, az egyesült államokbeli Colorado állam columbine-i középiskolájában. Később sokan elgon­dolkodtak azon, mi járt a két tizenéves gyilkos, Eric Harris és Dylan Klebold fejében. Később kiderült, hogy az egyik gyilkos egy fehér pólót viselt, rajta „természetes kiválasztódás” felirattal, valamint az is, hogy a gyilkosokat magával ragadta a náci gondolkodás, a „mesterfaj” elmélete, és a darwini küzdelem a létért.

A nyugati államok legtöbb iskolája már azt tanítja, hogy az erőszak és a halál „termé­sze­tes” evolúciós mechanizmusok, amelyek véletlenszerű folyamatokkal együttműködve az ember létrejöttéhez vezettek több millió év alatt. Milyen választ adhatnánk erre a szörnyű tömeg­gyil­kosságra ezen tanítás alapján?

Végzetes leckék Finnországból

2007-ben egy fiatalember, Pekka-Eric Auvinen lövöldözésbe kezdett egy fin­nországi iskolában, megölt hét diákot, egy igazgatót, majd végzett önmagával. A nyomozók hamarosan bepillantást nyer­hettek a gyilkos elméjébe, mert otthon készített videókat osztott meg a YouTube weboldalán és más helyeken is. Auvinen állításai⁴¹ lesújtóan tárták fel evolúcióba vetett hitét és azt, hogy úgy gondolta: nincs végső célja a létezésünknek:

• „Az élet csak véletlen… az evolúció hosszú folyamatának eredménye és sok más tényezőé, oké és hatásé.”
• „Vallásos emberek, isteneitek semmik és csak a fejetekben létezik [sic].
• „Rabszolga erkölcseitek semmit nem jelent [sic] nekem.”
• „AZ EMBERISÉG TÚL VAN BECSÜLVE!”
• „Az emberi élet nem szent. Az emberek csak egy faj a többi állat között és [a] világ nem csak az emberekért létezik. A halál nem tragédia, mindig ez történik a természetben minden fajjal. Nem minden ember élete fontos vagy megmentésre érdemes. Néha úgy érzem, egyáltalán senki sem méltó igazán az életben [sic].”
• „Itt az idő, hogy a TERMÉSZETES KIVÁLASZTÓDÁST ÉS A LEGAL­KAL­MASABB FENNMARADÁSÁT újra pályára állítsuk!”
• „Nem mondhatom, hogy ugyanabba a fajba tartozom, mint ezek a nyomorult, arrogáns, önző emberek. Nem! Magasabb szintre léptem.”
• „Kész vagyok arra, hogy harcoljak és meghaljak az ügyért. Én, mint termé­szetes kiválasztó, mindenkit meg­sem­misítek, akit alkalmatlannak találok, az emberi faj szégyeneit és a természetes kiválasztódás kudarcait.”

Auvinen minden fenti állítása abból az elméletből ered, hogy minden magától jött létre—más szavakkal: nincs Isten—ami az egész világon iskoláinkban és egye­te­mein­ken tanított evolúciós tantétel. És amint a finnországi és columbine-i lövöldözések mutatják, a világ ennek következményeit aratja le. Mégis, ha az evolúció igaz, akkor mondhatnánk, hogy semmi probléma nem volt ezekkel a tettekkel, csupán az a tény, hogy mások meggyilkolása közben magukat is kiválasztották a létezők közül.

Harris, Klebold és Auvinen gyermek­koruktól fogva az tanulták, hogy az ember csak egy állat, valamint a halál és erőszak az élet természetes része. Sőt, az evolúció szempont­jából a halál jó dolog, mert ha a kivá­lasz­tódás során a halál nem törölné el a gyengéket, az ember nem fejlődhetett volna. Így a halál és erőszak, azok szemében, akik készek logikailag alkalmazni a darwini elveket a való életre, természetes evolúciós mechanizmusokká válnak, amelyek véletlenszerű folya­matokkal együttműködve több millió év alatt létrehozták a mai életformákat, az embert is beleértve. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy mindenki, aki elfogadja az evolúciós világ­nézetet, tömeggyilkos lesz, de egy olyan világnézet mellett, amelyben végső soron nincs tekintély, az ehhez hasonló követ­kez­mények logikusak. Tehát azzal, hogy az iskolákban és egyetemeken az evolú­cióelméletet tanítják, a társadalom gyakorlatilag arra „programozza be” a diákokat, hogy saját elméjükben megindokolják , „miért segítik az evolúciót”, vagyis miért törölnek ki bizonyos egyéneket a génállományból.

Nyilvánvalóan, a teremtés/evolúció küzdelem nem pusztán „tudományos érdekeltségű”. Amint azt a 20. század háborúi, korunk temérdek iskolai lövöl­dözése és az abortuszt végrehajtó orvosok vérengző uralma is mutatja, nagyon is pusztító lehet az, amit egy személy hisz saját eredetéről—nem csupán saját, hanem az őt körülvevők életére való tekintettel is. Röviden, egy személy világnézetének és az ebből következő magatartásának fő megha­tározója az, hogy szerinte honnan jött—vagyis az ember eredete.

Természetesen az, hogy valaki evolúciós világnézettel rendelkezik, nem feltétlenül vezet olyan extrém tettekhez, mint a tömeg­gyilkosság. Mindennapi életünk számtalan apró módon tükrözi vissza világnéze­tünket. Például, érdekes megfigyelni, hogyan lassítanak le az autóvezetők azon a helyen, ahol egy sebes­ségmérő van felszerelve, ám amint kijutnak a kamera hatótávolságából, ahol már nem kell attól félniük, hogy lefotózzák őket, azonnal átlépik a sebes­séghatárt. Hasonlóan, gyakran a „jó” emberek sem látják semmi akadályát annak, hogy elferdítsék az igazságot, ha az úgy kényelmes, puskázzanak egy teszten vagy ártalmas pletykákat osszanak meg, ha nincs látható következménye vagy nem veszélyezteti őket a lebukás lehetősége. Ha valakinek nem hatja át a társadalmi hitét egy erkölcsi abszolút vagy a számonkérés távlata, akkor valójában nincs oka arra, hogy korlátozza visel­kedését, a hétköznapi apró dolgokban sem.

Érdemes szót ejteni a tudományos jelentések meghamisításának mostanában növekvő tendenciájáról.⁴² Az evolúció területén számos jól dokumentált múltbeli csalásról és baklö­vésről tudunk, mint például Haeckel embriói, a piltdowni vagy a nebraskai ember , ám ez a tendencia határozottan növekszik és komoly kihívást jelent a tudományos közösségnek. Az egyik legutóbbi ilyen csalás az Archaeoraptor, amelyet a National Geographic Society úgy harangozott be, mint a század evolúciós felfedezése, amely bizonyítja, hogy a madarak a dinoszau­ruszokból fejlődtek ki, ám később kiderült, hogy ez is csalás.⁴³ A publikálás, az engedélyek megújításáért folyó verseny, a pénz és a presztízs vonzása, a karrierre való törekvés, stb. nyomása nagy kísértés lehet arra, hogy bizonyos személyek meghamisítsák az eredményeket, plagizáljanak és hamis jelentéseket tegyenek. Ha a keresz­tény­séget és az erkölcsi abszolútumot elvetik, akkor nincs sok dolog, ami megakadályozhatja az embereket abban, hogy csaljanak, ha biztosak abban, hogy azt megússzák. Bergman szerint „ a csalás különösen azokon a területeken nagy probléma, amelyeken támogatni próbálják a darwinizmust és ezeken a területeken sok időt igényel ennek kiirtása.” ⁴⁴

Röviden tehát, azoknak a személyeknek a gyümölcseit, akiknek gyökerei mélyen az ateista evolúcióba vannak ágyazódva, túl sokat látni ma a nyugati társadalomban. Másrészt, azok gyümölcsei, akiknek gyökerei mélyen a bibliai kereszténységből nőnek ki, nagy áldásul szolgálnak nemzetüknek és más embereknek is. Margaret Thatcher, az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnöke ezt mondta:

Visszagondolok arra a sok beszél­getésre életem korábbi szakaszából, amikor még mindan­nyian egyetér­tettünk azzal, hogyha el akarnánk szakítani a kereszténység gyümölcseit annak gyökerétől, a gyümölcs elfonnyadna, és nem nőnének újra egé­szen addig, amíg a gyökereket nem tápláljuk. Ám nem pusztán azért valljuk, hogy keresztények vagyunk és megyünk templomba, mert társadalmi reformokat, nagyobb juttatásokat vagy magasabb magatartási normát szeretnénk, hanem azért, mert elfogadjuk az élet szentségét, és azt a felelősséget, amely a szabad­sággal és Krisztus páratlan áldozatával jár; amelyet az ének is olyan jól kifejez:

Ha a csodás keresztet szem­lélem,
Amelyen a dicsőség Ura halt meg, 
Legnagyobb nyereségem is veszteség, 
És minden büszkeségem szégyenné lesz. ⁴⁵

Az evolúció következetes alkalmazása

Milyen lenne egy tisztán evolúciós világ? „Vörös fogú és karmú természet”? Az éli túl, aki a legagresszívabb? Dzsingisz kán az egyik legjobb evolúciós sikertörténet, hiszen ő az őse sok ma élő embernek (minden 200-adik­nak!)⁴⁶ És amint láttuk, egy evolucionistának sincs olyan objektív alapja, amely szerint azt mondhatná, hogy az erőszak és egy kontinens kifosztása „erkölcstelen”, „nem helyes” vagy „ellentmond az evolúciós stratégiának”. A jónak és a gonosznak nincs logikai alapja egy olyan világnézetben, amely mindent a véletlennel magyaráz. Az evolúciós hitrendszerben csak (esendő) emberi kezdeményezés határozhatja meg a jó és a rossz fogalmát és ezek a kezde­ményezések változhatnak és változnak is társadalomról társadalomra.

Ezzel éles ellentétben a Bibliára építő kereszté­nyeknek sokkal kielégítőbb és racionálisabb szempontjuk van. Kezdetben egy szent és állandó (nem változó) Isten megalkotta az emberi lényt és mindegyi­kükbe beépített egy jót a rossztól megkülönböztető rendszert. A jónak és a rossznak érzékelését nevezzük Isten erkölcsi törvényének. Isten, az erkölcsi törvényadó ki is nyilatkoztatta etikai alapelveit a Teremtés után, még tökéle­te­sebben és közvetlenebbül, az ótesta­mentumi Törvény által—amelynek a Tízparancsolat is része—Izrael gyerme­keinek, majd az Újtestamentumban is Jézus Krisztus és tanítványai tanításain keresztül.

Bár az ember erkölcsi ösztöne súlyos sérü­léseket szenvedett a bűn hatásán keresztül (a bukás óta, lásd 1Móz 3), minden embernek van egy belső érzéke, amely megkülönbözteti a jót a rossztól; nem lehetnek kifogásaink Isten és ember előtt gonosz tetteinkre. Az erkölcsi abszolút valóban létezik, mert abból a tényből ered, hogy van egy változhatatlan, mindentudó és szent Isten. Ezek nem szubjektív, ember által kitalált vélemények. A „jó” fogalom magának Istennek a jellemét fejezi ki és Ő minden emberbe beépítette ennek a felis­merését a lelkiismeret tevékenysége által. Minden emberi lény felelős azért, hogy eszerint a mérték szerint éljen. Ám ebben rejlik az emberi dilemma—emberi erőfeszítéssel lehetetlen betölteni Isten igazságos kívánal­mait! Megmentő nélkül az emberiség remény­telenül elveszett és örök halálra van kár­hoztatva.

A kereszténység csak egy erkölcsi szabályzat a sok közül?

Az etika és erkölcsiség vizsgálata során fennáll a veszély, hogy az olvasóban az a téves benyomás keletkezik, hogy a kereszténység csak egy a sok közül, a nagyon magas erkölcsi szabályzatok világában. A Biblia világosan tanítja, hogy ez nem így van.⁴⁷ Akármennyire tartjuk be a szabályokat, az nem fogja megreformálni a szívet, hogy újból kapcsolatba léphes­sünk Teremtőnkkel. Ádám lázadása halált és szenvedést hozott a világba és az ember szíve azóta ellenségeskedik Isten­nel szemben. Ennek ellenére, szere­tetét olyan hihetetlen módon kifejezve, amelyet a világegyetem még nem látott, maga Isten áthelyezte az ember Őellene való lázadásának minden következményét egyetlen Fiára, Jézusra. Krisztus meghalt értünk, megfizetve azt az árat, amelyet mi nem tudnánk. Így tehát csupán a Krisztusba vetett hit által—és nem azzal, hogy erkölcsös életet próbá­lunk élni—menekülhet meg az emberiség kétségbeejtő helyzetéből, és élvezhet élő kapcsolatot Teremtőjével, a Biblia Istenével.

Ebben nagy irónia rejlik. Az ateisták sokszor elutasítják Istent, mert nem akarnak szembenézni egy abszolút erkölcsi törvény valóságával és annak következményeivel. Igazolni próbálják magukat és megszabadulni a bűntudattól, így megkísérlik érvekkel megszüntetni Isten létezését. A könyv korábbi fejezetei sok ilyen törekvésnek a hiábava­lóságát mutatják be. Isten mégis maga ajánlja fel az egyetlen utat, amivel valóban megsza­ba­dulhatunk bűntudatunktól—a Jézus Krisztusba, Isten tökéletes Fiába vetett hit által, amint Róm 8:1 is írja: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak”.

Tehát, az Istennel való kapcsolatot a Krisztusba vetett hit által nyerjük el, nem vallásos törvények és szabályozások betartása által. Ez a kapcsolat úgy születik, hogy Isten minden hívőnek saját Szentlelkét adja és megbocsátja minden bűnüket, új teremtést hozva létre, ahogy a Biblia írja. A Szentlélek állandó jelen­léte, és nem az ember személyes erőfeszítései, ad erőt a kereszténynek, hogy betöltse Isten erkölcsi törvényét.

Tehát az üzenet, amelyet az egyháznak hirdet­nie kell, Isten szerető szabadítása, amely az embert olyan közeli kapcsolatba hozza Terem­tőjével, ahol békét, örömöt és megbocsátást talál, valamint örök sorsa biztosítottá válik. Miért utasítanak vissza sokan egy ilyen vonzó és ellenállhatatlan ajánlatot? Azért, mert az ember arrogan­ciája és büszkesége mega­ka­dályoz­za azt, hogy elfogadja Isten nélküli helyzetének reménytelenségét és azt, hogy megbánja Isten igazságos erkölcsi törvénye elleni lázadását és elfogadja az örök élet ingyen ajándékát. Saját erőnkből szeretnénk saját problémáinkat megoldani, így Isten szintjére emelni magunkat—ez volt Ádám bűne is!

Kedves olvasó, őszinte imádságunk az, hogy—ha még nem tetted meg—vedd figyelembe: Jézus Krisztus igényt tart az életedre és válaszolj hittel és alázattal bűnbánatra hívá­sára. Valaki egyszer azt mondta: „Nem bolond az, aki feladja, amit nem tud megtartani azért, hogy megszerezze azt, amit nem tud elve­szíteni.”

Hova vezet mindez?

A könyv első hét fejezete támpontot szolgá­ltatott ahhoz, hogy megértsük: az evolúciós „etika” alapja hibás. Darwin biológiai evolú­ció­elméletének része az „öreg Föld” elmélete, és ez adta meg Darwinnak azt a sok millió évet, amelyre eszmerendszerének szüksége volt. Végül, a föld ősrégiségébe és a biológiai evolúció véletlen folyamataiba vetett hit eredménye a teremtő Isten megszüntetése volt. Ennek jelentős hatása volt Darwin—és most a mi társadalmunk—erkölcsiségről alkotott felfogására.

Egy bizonyos Adam Sedgwick nevű geológus hintette el Darwin elméjében a „hosszú korszakok” elméletének magját. Darwin Sedgwick segédjeként dolgozott, mielőtt a geológus megtette volna híres föld körüli útját a Beagle-n. Bár Sedgwick nem támogatta Lyell unifor­mi­ta­rianiz­musát, bibliai teremtéshívő sem volt és fontos szerepet játszott a hosszú földrajzi korszakok (pl.: devon és kambria) elméletének kifejlesztésében. Darwin valóban tisztelettel adózott Sedgwicknek és ezt írta előadásairól: „Milyen hatalmas kéz Sedgewick [sic], amely nagy csekkeket ír az Idő Bankjára!” És Darwinnak pont időre volt szüksége. Ám Sedgwick szörnyülködve olvasta az „Eredet”-et és ezt írta egykori tanítványának:

Ha nem tekintenélek jó természetű és igazságszerető embernek, nem mondanám ezt neked… Több fájdalommal olvastam a könyved, mint örömmel. Némely részeit igazán csodáltam; némely részeinél úgy nevettem, hogy majdnem megfájdult az oldalam; voltak olyan részek, amelyeket hatalmas bánattal olvastam, mert teljesen hibásnak és súlyosan kártékonynak találom. Elhagytad a szilárd fizikai valóság villamosát, az indukció valódi módszerét …

A természetnek van morális vagy metafizikai része is a fizikai mellett. Amelyik ember ezt tagadja, az mélyre süllyedt a tévedés mocsa­rában. Ez az organikus tudomány koronája és dicső­sége, hogy végezetül összekapcsolja az anyagit az erkölcsivel… Figyelmen kívül hagytad ezt a kapcsolatot, és ha jól értem, amit írtál, mindent megtettél annak érdekében, hogy egy-két jelentős tényt megdönts. Ám ha ezeket meg lehetne dönteni (de hála Istennek, ez lehetetlen), úgy gondolom, hogy az emberiség olyan sérülést szenvedne, amely teljesen lealjasítaná—az emberiség a degradáció olyan szintjére süllyedne, amilyet még nem tapasztalt lejegyzett történelme folyamán.⁴⁸

Sedgwick nem kevesebbet tett, mint megjó­solta a 20. század történelmét, ahol több millió ember pusztult el az evolúciós világnézet által irányított rendszerek alatt. Ha Sedgwick felismerte volna, mint Lyell, hogy saját hosszú korokról szóló tanítása nyitotta meg az emberiség útját az ilyen szintű lealacsonyodás felé, talán lett volna oka meggondolni azt, ahogy a Biblia teremtésről szóló beszámolóját eltorzí­totta. Sajnos, sokan az egyházban is kiegyezést keresnek Isten Szava és a történeti tudomány kijelentései között—olyan kijelen­tésekben, amelyek alapja az eredetünk megfigyelhetetlen és megvizsgálhatatlan eseményeit vizsgáló ateista ideológia.

Pontosan ezért, az etika témája az a tengely, amely döntő lehet a vitában. Ezért vezetett az előző hét fejezet természetes módon ehhez az utolsó témához.

És most, könyvünk végére értünk. Reméljük, szívesen vizsgáltad az evolúció állításait és döntöd el, mimódon válaszolsz ezekre. Az evolúcióelmélet nyolc pillérjét vizsgáltuk meg és nem találtuk kielé­gítőnek. Következte­tésünk szerint az evolúció egy kártyavár, amely a natura­lizmus hibás feltételezésén alapszik. Ha valaki megtanulja megkérdőjelezni az evolúciós feltételezéseket, a vár összeomlik.

Ezzel ellentétben a teremtésről szóló bibliai beszámoló logikus, következetes, működő és, úgy gondoljuk, hogy helyes, különösen azért, mert közvetlenül Isten tévedhetetlen Kinyilat­koz­tatásából ered. Így tehát rajtad múlik, kedves olvasó, hogy továbbadd a könyv döntő fontosságú információit azoknak, akik még nem jöttek rá, hogy az evolúciónak sok Achilles-sarka van, gyengeségek, amelyek nem csupán megbénítják, hanem teljesen működés­­kép­te­lenné teszik. Azokat, akik kétségbe vonják állításaidat vagy mélyebbre szeret­nének ásni, irányítsd a creation.com weboldalra—a Biblia igazságát megerősítő, folyamatosan növekvő információforrásra!