Also Available in:

Öntudat: a naturalizmus egy megoldatlan feladata

A Brad Harrub és Bert Thompson szerzőpáros által írt The Truth About Human Origins (Az ember eredetéről szóló igazság) (5-8. fejezetek)1 összefoglalása
Apologetics Press, Montgomery, AL, 2003

által Daniel Tate
Fordította: Konkoly Dávid

A Truth About Human Origins 5-8. fejezetei az emberi aggyal, a nyelvvel és a tudattal kapcsolatos problémákkal foglalkoznak, amelyek a teremtés-evolúció vitának meghatározó jelentőségű területei. Ezek a jelenségek amellett, hogy nehézségek elé állítják a naturalisztikus (vagyis evolucionista) emberi eredetleírásokat, kételyeket támasztanak a naturalizmus más szempontú érvényességével kapcsolatban is.

Truth-about-human-origins

A naturalizmus "kizárólagos kauzalitásának" tantétele, vagyis az az állítás, hogy minden fizikai eseménynek van elégséges fizikai oka, nemcsak bármiféle csoda vagy természetfeletti beavatkozás lehetőségét zárja ki a fizikai világban (például Ádámot, mint Isten teremtményét "a föld porából" vagy Krisztus feltámadását), de annak lehetőségét is, hogy az ember rendelkezik egy nem-fizikai "lélekkel", amely magát a szavain és magatartásán keresztül fejezi ki.

Az emberi nyelv különlegessége

Az 5. fejezet a nyelv evolúciójának problémájával foglalkozik. Az emberi nyelv a kommunikációnak egy olyan teljes és komplex működő rendszerét jelenti, amely példa nélküli az állatvilágon belül. Harrub és Thompson kiértékeli és jogosan veti el egyes evolucionistáknak a primitív nyelvekre (vagy a beszédnek egy kezdetleges képességére) vonatkozó állításait különféle állatfajokra lebontva. Létezik egy abszolút minőségi szakadék az állatoknál talált nyelvi jelek létrehozása, az azokra adott válasz (akár ösztönös vagy feltételes), valamint az ember nyelvekben fellelhető összetett ragozások és nyelvtani struktúrák között. Az állatok kommunikáció mindenféle nyelvtant nélkülöz, ellenben minden emberi nyelv magasan kidolgozott nyelvtannal rendelkezik. Nem létezik közbülső vagy átmeneti nyelvtan semelyik állatfaj esetében.

Továbbá egyik emberi nyelv sem „primitívebb”, mint a másik. Harrub és Thompson taglalja Chomskynak a minden emberi nyelv alapjául szolgáló, ösztönös „univerzális nyelvtanra” vonatkozó elméletét, és ami probléma elé állítja az evolucionistákat, mivel soha nem találtak átmenetet az állatok nyelvtan nélküli „nyelve” és a minden emberi nyelvnél talált teljesen kialakult, univerzális nyelvtan között.

Egy jó példa erre a „rekurzió”, vagyis amikor fogalmak más fogalmakat foglalnak magukba. Például: „Azt mondta, hogy a majom összenyomta a banánt”; a „majom összenyomta a banánt” egy fogalom az „azt mondtá”-n belül. Egy majomnak erről fogalma sincs, de egy gyereknek viszont igen.

Ráadásul ez a probléma nem korlátozódik le csak a gyakorlati nyelvhasználatra. Harrub és Thompson kifejti a nyelv biológiai alapegységeit is, beleértve a beszéd idegközpontjait és a beszédtevékenység anatómiai feltételeit. Mindezeknek az összetevőknek a helyükön kell lenniük ahhoz, hogy a nyelv használható legyen.

Az emberi agy magas szinten összekapcsolt rendszere

A 6. fejezet az emberi agy evolúciójának kérdését ismerteti. Az emberi evolúciónak ez egy rendkívül lényeges területe, mert az agy az az egyetlen szerv, amelyről az evolucionisták úgy gondolják, hogy az állítólagos őseinkéihez képest radikális fejlődésen ment keresztül.

Az agy múltbeli evolúciójára vonatkozó elméletek a részleteket tekintve sok esetben komoly hiányossággal küzdenek, részben annak a ténynek a következtében, hogy kevés fosszilis lelet hagy az agystruktúrára vonatkozó nyomokat, de főleg az agy működésével kapcsolatos mély tudatlanságunk miatt (gyakorlatilag bármilyen magyarázat megteszi, amikor kevés adat áll rendelkezésre). Az fejlődésére vonatkozó evolucionista leírások csaknem kizárólag a koponyatérfogat és az agyméret témájával foglalkoznak tekintet nélkül az agy belső funkcionális felépítettségére.

Azonban az emberi és az állati agy közötti különbségek messze nem csak az agyméretben állnak - sőt, néhány állatfajnak nagyobb agya van, mint az embernek. Még az emberi populáción belül sincs összefüggés az agyméret és az intelligencia között. Az ember és az állat agya közti hatalmas különbség még csak nem is elsősorban az emberi agyban található neuronok magas számára vezethető vissza. A különbség inkább ezek összekapcsolódásában áll, vagyis ahogyan az emberi agy "huzalozva van". Bár igaz, hogy az agy nem teljes egészében "huzalozott", valamint az idegi kapcsolhatóság a tapasztalatok által formálható, mindazonáltal ez a fajta adaptív rugalmasság kizárólag egy magasan szervezett és hihetetlenül komplex, veleszületett hálózati struktúra korlátain belül létezhet. Harrub és Thompson így írtak, „Úgy hisszük, hogy az agy sokkal nagyobb figyelmet érdemel annál, mint amennyit az evolucionisták hajlandók ráfordítani” (216.o.).

Arra lehet számítani, hogy amint az emberi agy funkcionális szervezettségét egyre jobban megértjük, ennek az összes többi állatfaj agyához viszonyított egyedülállósága még hangsúlyosabb lesz, és a hálózati alrendszereinek egyszerűsíthetetlen összetettsége mindinkább nyilvánvalóvá válik. A felszínes hasonlóságok összetett különbözőségekbe fognak feloldódni. Az agy által végrehajtott, bizonyos típusú feldolgozó folyamatok modellezése és részletes idegi vizsgálata ezidáig csak a viszonylag egyszerű és alacsony szintű feldolgozás esetén volt sikeres, mint amilyen a szenzoros input és a mozgásos output szétválasztása.

Ezek az agyi feldolgozás olyan szegmensei, amelyek vélhetően az emberi és állati agy között leginkább hasonlítanak. Ez járult hozzá ahhoz a nemvalós elképzeléshez, hogy az emberi agy sokkal inkább hasonlít az állatokéihoz, mint amennyire valójában. A kreacionistáknak jó okuk van jelentős optimizmussal tekinteni az agykutatás fejlődésére, és ennek az álláspontjukra vonatkozó összefüggéseire.

Az emberi tudat és a „lélek”

A 7. és 8. fejezet tárgyalja a tudat jelenségét. A tudat kérdése egy fontos probléma és egyben egy olyan terület, amelynél egy kreacionista látószögből nincs túl sok tennivaló. A tudat és evolúció tekintetében két logikailag különböző kérdés adódik. Az első arról szól, hogy amennyiben a tudat egy biológiai jelenség, vajon ki tudott-e fokozatosan fejlődni. A második kérdés azonban úgy szól, hogy a tudat egy tisztán biológiai jelenség-e egyáltalán. Amennyiben nem, úgy nyilvánvalóan nem evolválódhatott pusztán abban az értelemben, ahogy a neo-Darwinista elmélet igényt támaszt a biológiai organizmusok létezésének magyarázatára.

Ha az elmével kapcsolatban van valami több, mint pusztán az agy, és ha az ember az anyagihoz hasonlóan rendelkezik egy nem-anyagi aspektussal is,2 akkor a naturalista evolúciótan hibásnak, vagy legjobb esetben hiányosnak bizonyul.

Ez okból a tudat problémáját kezelhetjük a tudományos naturalizmussal szembeni csata "második frontjának". A naturalizmus kizár mindenféle isteni teremtést, de kizárja egy nem-fizikai lélek lehetőségét is, amely természetfeletti módon lép kölcsönhatásba az aggyal és a testtel.

A tisztánlátás érdekében fontos megvizsgálni az agynak a tudatosságban betöltött szerepének a kérdését, hogy különbséget tudjunk tenni aközött, ami valójában tudományosan ismert dolog, és aközött, ami tiszta filozófia. Harrub és Thompson a kettőt összevegyíti, de főként a filozófiai megfontolásokkal foglalkozik. Ez érthető, mert amikor arról beszélünk, hogy mi az, ami tudományosan bizonyított és félretesszük a naturalista arroganciát, akkor a tudósok nagyon-nagyon messze járnak attól, hogy a tudatot bármilyen értelemben a neurofiziológia keretein belül értelmezzék.

Az agy fizikai vizsgálata

Mind az állatoktól, mind az embertől származó tudományos bizonyítékok három fő kategóriába sorolhatók. Az elsőt korrelációs vizsgálatoknak nevezhetjük. Ide tartoznak az agyi képalkotó eljárások, mint a Pozitron Emissziós Tomográfia (PET), a Funkcionális Mágneses Rezonanciás Képalkotás (fMRI), vagy a kiváltott potenciálok (ERP), amelyek összefüggést mutatnak egy bizonyos időpontban, az agy egyik régiójának aktivitása és egyes pszichológiai jelenség, folyamat vagy feladat között.

Human-brain
Az agyi kapcsolatok hihetetlenül komplex mintázata nem hasonlítható semmihez, ami a természetben van.

A vizsgálati területek második csoportjára hiányossági vizsgálatokként hivatkozhatunk. Ez magában foglalja az agy bizonyos részei károsodásának kimutatását, melynél egy ehhez tartozó pszichológiai deficit következetesen feljegyzésre kerül. Sem a korrelációs, sem a hiányossági vizsgálatok nem adnak választ arra, hogy az agy egyes régiói hogyan vesznek részt a szóban forgó pszichológiai folyamatban; pusztán megállapítják, hogy valamilyen módon közreműködnek. Emiatt képtelenek arra, hogy kizárják egy nem-fizikai lélek ugyanabban a folyamatban való jelenlétét. Ha megfigyelem egy autó sebességváltóját, észreveszem, hogy amikor az autó mozgásban van, a fogaskerekek forognak, és amikor álló helyzetben van, akkor nem forognak. Ez aligha bizonyítja, hogy egyedül a sebességváltó lenne a teljes magyarázata az autó mozgásának. Hasonlóképpen, ha tönkreteszem az autó sebváltóját, akkor jó eséllyel nem lesz tovább vezethető. Megismételve tehát ez nehezen bizonyítja, hogy egyedül a sebességváltó mozgatja az autót.

Az ehhez hasonló korrelációs és hiányossági vizsgálatok érdekesek ugyan, de arra vonatkozó bizonyítékként hatástalanok maradnak, hogy a tudat pusztán az agynak egy funkciója lenne, mindezt egy részletes és empirikusan tesztelhető magyarázat nélkül, hogy ez hogyan történik. A légből kapott magyarázatok sem segítenek. A szituáció valamiképp hasonló, amikor valaki a tudományos szakirodalomban a hogyanra vonatkozó magyarázatokat, mondjuk, hogy a tetrapodák a halakból alakultak ki. Rengeteg van bizonytalan általánosságokból, azonban kevés az átfogó, empirikusan tesztelhető magyarázatokból.

A tanulmányok harmadik csoportja magába foglalja a valóban részletes idegi vizsgálatokat és modelleket arról, hogy bizonyos fajta folyamatok hogyan mennek végbe az agy vezetésével. Ezek a vizsgálatok ténylegesen megmondják, hogy maga a feldolgozás hogyan történik. Azonban a probléma, ahogy korábban már a 6. fejezet kapcsán említettük, az, hogy az ilyen vizsgálatok csak alacsonyszintű információ-feldolgozás esetén voltak sikeresek. Nem voltak képesek arra, hogy bármennyivel is közelebb vigyenek a tudat magas szintű jelenségének magyarázatához.

Filozófiai problémák

Ezért az ezzel kapcsolatos elfogultság ellenére nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a fizikai agy teljes mértékben magyarázatul szolgál a tudat jelenségére. Arra van erős bizonyíték, hogy az agy részt vesz a tudatos folyamatokban. Arra nincs bizonyíték, hogy a tudatosság kizárólag az agy egy funkciója. Talán a bizonyítékok eme hiánya vezette Harrubot és Thompsont, hogy idejük nagy részét a kérdés filozófiai vizsgálatával töltsék. A probléma némileg zavaros abból a tényből kifolyólag, hogy nincs egy általános megegyezésen alapuló definíciója a „tudat” fogalmának. Szokássá vált a tudat „könnyű problémájának” a „nehéz problémájától” való megkülönböztetése.3

A „könnyű” probléma azzal foglalkozik, hogy vajon az idegtudomány a tudatot képes-e a funkcióra vonatkozó kifejezésekkel leírni, és hogy magyarázatot ad-e az ember, ill. az állat megfigyelhető magatartásainak teljes spektrumára. Gyakorlati értelemben a „tudat” az információ-feldolgozásnak egy rendkívül összetett formájára utal. A „nehéz” probléma azzal foglalkozik, hogy az idegtudomány képes-e magyarázni a szubjektív tudatosságunkat vagy tapasztalatainkat (érzékelhető tudat), amelyet az analitikus hagyományban gyakran qualiának neveznek. Néhány naturalista filozófus, mint például Daniel Dennett a tudatnak semmilyen szubjektív aspektusát nem ismeri el, és tisztán funkcionális fogalmakkal határozza meg.

Harrub és Thompson számba veszik a különböző megközelítéseket és úgy érvelnek, hogy az interakcionista dualizmus egyes formái, amelynél az ember a fizikai agy mellett rendelkezik nem-fizikai összetevővel vagy összetevőkkel (lélek és/vagy szellem), még mindig a legjobb magyarázata a tudat jelenségének. Ez a következtetés egyaránt hangzik filozofikusnak és tudományosnak. Sajnos a „dualizmus” kifejezés manapság elég népszerűtlen a teológián belül, különösen az egyik befolyásos liberális teológus, Rudolf Bultmann Újszövetségre gyakorolt hatása miatt, mely eljutott egyes evangélikus hittudóshoz is.

Ennek eredményeképpen egyre gyakrabban találkozhatunk olyan evangélikus íróval, aki visszautasít minden halál utáni és feltámadás előtti (köztes állapot) folytatólagos tudatos jelenlétet, amelyet történelmi szempontból gyakorlatilag egyetemesen elfogadtak az ortodox keresztények (például a Jelenések könyve 6:9-10 esetén, ahol a megölt szentek tudattal rendelkezőkként vannak bemutatva és kérdezik Istent, hogy meddig tartózkodik még a gonoszok megbüntetésétől, vagy az elhunyt gazdag ember, aki szintén tudatánál volt és az ő életben lévő bátyjai után érdeklődött Ábrahámnál (Lukács 16.). Néhányan, akik hisznek egy köztes állapotban, ahol a tudat tovább él, furcsa módon idegenkednek attól, hogy dualistáknak bélyegezzék őket, habár ez a címke nyilvánvalóan alkalmazható rájuk. A helyzet körülményeire való tekintettel néhány további megjegyzés még idevághat.

Bibliai és teológiai problémák merülnek fel

A „dualizmus” kifejezés nem egy különálló elméletre vonatkozik, hanem inkább leíró jellegű, amely sok különböző elméletre alkalmazható, beleértve két dolgot vagy fogalmat. A dualizmusnak számos formáját írták már le, ilyen a teológiai, a kozmikus, a térbeli, az eszkatológikus, az etikai, az antropológiai és így tovább.4

Language-system
Az emberi nyelv a kommunikációnak egy olyan teljes és komplex működő rendszerét jelenti, amely példa nélküli az állatvilágon belül. Kattints ide a nagyobb nézethez.

A teológiai dualizmus része például egyrészről egy teremtő (Isten), másrészről az ő esetleges teremtése közötti világos különbségtétel. A teizmus bármely formájának, beleértve a kereszténységet, logikusan együtt kell járnia a teológiai dualizmussal. Ilyen módon nehéz elképzelni, hogy egy keresztény hogy nem lehet erkölcsileg dualista, mivel a Biblia egyértelműen megkülönbözteti egymástól a jót és a gonoszt.

A dualizmus más formái, mint például a térbeli (a Menny szembeállítva a Földdel) és az eszkatológiai (ez a korszak szembeállítva az eljövendő korral) meg vannak határozva a Bibliában. Tehát nem minden dualizmus lényegéből fakadóan rossz. A monisták gyakran amellett érvelnek, hogy a dualisztikus antropológia Platónnak a keresztény gondolkodásra tett hatásából ered.

Azonban a platonista dualizmus csak egyik formája a dualizmusnak, és csekély hasonlóságot mutat a holisztikus, interakcionistai dualizmussal, amely a keresztény hitrendszernek fontos ismertetőjegye. A platonisták és a gnosztikusok számára a test velejéig gonosz és romlott, továbbá az 'üdvösségre' a testből való maradandó kilépésként vagy felszabadulásként tekintettek.

A keresztény dualisták ezzel szemben a testre úgy néznek, hogy az a Bűnbeesés miatt romlott meg és a Feltámadáskor lesz megváltva ill. tökéletessé téve. Ily módon a keresztények számára az üdvösségbe belefoglaltatik a teljes emberi nem mindenre kiterjedő helyreállítása, amely érinti mind a fizikai testet, mind a nem-fizikai lelket/szellemet. A dualizmusnak ez két formája, a platonikus/gnosztikus és a keresztény ezért alapvetően különböznek.

Továbbá az efféle kritikusokkal ritkán esik meg, hogy befolyásuk cipője a másik lábukon legyen. Ez, vagyis a keresztény teológián belül a monizmus irányába ható trend lehet, hogy csak egyszerűen visszatükrözi a modernizmus, és az ezzel együttjáró materializmus ill. naturalizmus hatását. Ez eléggé nyilvánvaló olyanok esetében, mint Bultmann, de igaz ez az evangélikusokra, amint azt a teljes teremtés/evolúció vita mutatja.

Sok modern keresztény teljesen külön akarja választani a Bibliát a naturalista tudomány kijelentéseitől. Ennek érdekében az ezt érintő írásokat oly módon olvassák, amely kerüli a konfliktus bármely lehetőségét, amivel kapcsolatban aktuálisan a 'tudomány' határozza meg a témát, tekintet nélkül arra, hogy vajon ez a legtermészetesebb szövegértelmezés vagy sem.

Mivel a modern idegtudomány általában véve erősen amellett érvel, hogy a tudat az agy révén teljes mértékben magyarázható (a mögöttes naturalista szemléletmód és nem a bizonyítékok miatt), a keresztények megpróbálják a Bibliának az antropológiával kapcsolatos tanítását monisztikus módon olvasni, mivel azt gondolják, hogy ha megvédik a nemanyagi lélek tanát, a Bibliát meg fogja cáfolni a „tudomány”. Azonban az Újszövetség írástudói körében az antropológiai dualizmus egyre elfogadottabb - olyannyira, hogy például David Aune (2001) így írt:

„Az ember testi-lelki egységén levő hangsúly Pál tanításaiban, amely széles körben elterjedt teológiai előfeltevés a páli írástudók között, akik Bultmann páli antropológiáról írt művének örökösei, meglehetősen jól alkalmazható például a Rómaiakhoz írt levél 7. fejezetének megértésénél, de megbukik, amikor Pál a halál kérdésére tér rá … a koncepció alapvetően egyike az antropológiai dualizmusnak” (238-239.o.).5

Összegzés

Harrub és Thompson kiváló áttekintést nyújt az evolúciónak és a naturalizmusnak az emberi aggyal, a nyelvvel és a tudattal összefüggésben lévő empirikus problémáira. Azonban mivel hivatásuk szerint inkább tudósok mintsem bibliai írástudók, látható módon nincsenek tisztában azzal, hogy az antropológiai dualizmus milyen mértékben vált vitatottá evangélikus írástudó körökben. Ennek ellenére a fenti álláspontnak a Szentírásból vett tömör védelmével rukkolnak elő, amely hasznosnak bizonyulhat még akkor is, ha nem érinti a vita összes aktuális pontjait. Azonban az antropológiai dualizmusnak egy mélyrehatóbb és apologetikailag megalapozottabb értelmezéséért szükséges lehet Gundry6 és Cooper7 műveinek utánanézni.

Hivatkozások és megjegyzések:

  1. A The Truth About Human Origins ezen fejezetei neuropszichológiával és nyelvészettel foglalkoztak, továbbá szakemberi felülbírálatra szorultak. A bíráló az idegtudomány területéről rendelkezik PhD-fokozattal. A többi fejezet a fosszilis bizonyítékokkal foglalkozik, amely kevésbé újszerű. Vissza a szöveghez.
  2. Azt a kérdést, hogy vajon a ’szellem’ és a ’lélek’ az emberi természet világosan elkülöníthető, nemanyagi természetű összetevői a fizikai testen felül (ez a lényege a dichotomisták és trichotomisták vitájának), itt nem taglaljuk. Habár egyes trichotomisták nem szeretik, ha dualistaként utalnak rájuk, tágabb értelemben ez mégis egy helyénvaló címke, mivel a dichotomistákkal együtt hisznek az ember mind a fizikai, mind a nemfizikai összetevőiben. Az, hogy az ember nemfizikai része tovább osztható-e szellemre és lélekre, ez egy másik kérdés. Vissza a szöveghez.
  3. G. Güzeldere: The many faces of consciousness: a field guide (A sokarcú tudat: útmutató), in: The Nature of Consciousness: Philosophical Debates (megjelent a Tudat természete: Filozófiai vitákban, N. Block, O. Flanagan és G. Güzeldere kiadásában, The MIT Press, Cambridge, MA, 27.o., 1997. Vissza a szöveghez.
  4. J.G. Gammie: Térbeli és etikai dualizmus a zsidó bölcseletben és az apokaliptikus irodalomban, Journal of Biblical Literature 93:356–385, 1974. Vissza a szöveghez.
  5. D.E. Aune: Antropológiai dualizmus a 2. Korintusiakhoz írt level 4:16-5:10 eszkatológiájában (végidőkre vonatkozó szövegrészeiben), in Paul Beyond the Judaism/Hellenism Divide, Engberg-T. Pedersen kiadása, Westminster John Knox Press, Louisville, KY, 215–239.oldalak, 2001. Vissza a szöveghez.
  6. R.H. Gundry: Sōma in Biblical Theology with Emphasis on Pauline Anthropology (A ‘szóma’ a bibliai teológiában, különös tekintettel Pál antropológiájára), Society for New Testament Studies Monograph Series, Cambridge University Press, Cambridge, UK, 1976. Vissza a szöveghez.
  7. J.W. Cooper: Body, Soul and Life Everlasting: Biblical Anthropology and the Monism-Dualism Debate (Test, lélek és örök élet: Bibliai Antropológia és a monizmus-dualizmus vita, William B. Eerdmans, Grand Rapids, MI, 1989. Vissza a szöveghez.