Csíkos dizájn

A zebrák és üzenetük a teremtésről

Írta Tricia Wright
Fordította: Bijl Fodor Izabella (firemedia.hu)

Michal Bednarek/123rf

Mi az: fekete-fehér, és a teremtett világ profi tervezettségét tükrözi?

Eltaláltad! A zebra!

Többek elegáns lovaknál ezek az ikonikus afrikai emlősök, amelyek évezredeken keresztül gyönyörködtették—mintegy elbűvölték—az embereket. Az ókori Róma cirkuszaiban tömegeket hozott lázba a hippotigris („ló tigris”).¹ A tizenkilencedik században a zebrákat megpróbálták megszelídíteni, hogy lovaglásra és igavonásra használhassák őket, ám nem jártak túl nagy sikerrel.² A zebrák mind a mai napig meglepetéseket szereznek az őket tanulmányozó tudósoknak. Furcsa, hogy pont az okozza a legtöbb fejtörést a zebrákkal kapcsolatban, ami olyan különlegessé teszi őket—a felejthetetlen csíkozás.

Az elegáns növényevő zebrák mindennapjaik során Dél– és Kelet–Afrika füves térségein és erdőségeiben legelésznek. Egy hímből és néhány nőstényből álló kisebb háremekben, vagy más állatokkal, például impalákkal vagy gnúkkal együtt nagyobb hordákban vándorolnak.³ Ezekben a vegyes csordákban egyszerre több szempár figyeli éberen a ragadozókat, erre a feladatra pedig kiválóan alkalmassá teszi a zebrákat nagy, forgatható fülük, valamint kifinomult hallásuk, szaglásuk és látásuk.

Ezek a tulajdonságok hasznosak lehettek volna a kommunikációban és a tájékozódásban is, már azelőtt, hogy a ragadozó életmód megjelent az állatok közt a bűnbeesés után. Hasonlóképpen a jól megtervezett paták, amelyek eredetileg a zebrák kiváló futását tették lehetővé, a mai bukott világban a ragadozók előli menekülésben vagy a velük való küzdelemben is jó szolgálatot tesznek.⁴

A zebrák alakjukban, hangjukban és mozgásukban rendkívül hasonlítanak az általunk ismert lovakhoz és szamarakhoz. És mégis, van ezekben az állatokban valami kitörölhetetlenül vad—és ez nemcsak a megjelenésükben nyilvánul meg. Vajon hová tartoznak a zebrák az alapján, ahogy egy lószelídítőhöz vagy nyereghez viszonyulnak? Miért vannak ilyen jellegzetes csíkjaik? És mit árul el mindez a teremtésről?

Nézzük meg közelebbről a „lóféléket”!

Ha visszaugorhatnánk a történelemben, hogy megnézzük Noé bárkájának lakói közül a zebrákat, amelyeket egyébként gyakran ábrázolnak, amint a fedélzetre lépnek, vajon mit láthatnánk?

Sok teremtést valló tudós szerint valószínűleg nem találnánk olyan állatot, amely pontosan úgy nézne ki, mint a mai zebrák—helyettük inkább egy pár lószerű teremtmény tárulna elénk. Közülük legalább egy valószínűleg csíkozott lenne (mint ahogy néhány ló és szamár egyes testrészei), bár talán nem annyira látványosan, és nem is az egész testükön, mint manapság a zebrák. Köztudott, hogy a zebrák a „lófélékhez” tartoznak, ami magában foglalja a mai lovakat, szamarakat és az Equus nemzetség más tagjait is, amiket néha „lószerűeknek” (angolban „equine”, a ford.) neveznek. Mivel a páratlan ujjú patások (Equidae) családja további nemzetségeket is magában foglalhatott, mint például a már kihalt Merohippus nemzetséget, a „páratlan ujjú patás” (az angolban „equid kind”, a ford.) rokon értelmű kifejezés a „lófélékkel”.

Tehát Noénak nem kellett ezen állatok mindegyikéből kettőt-kettőt a bárkába vinnie—két zebrát, két szamarat, két shetlandi pónit stb. Csak egy hímre és egy nőstényre volt szüksége ebből a nemzetségből, amelyek különböző mértékben tartalmazták a ma ismert fajok tulajdonságait. Ettől a két egyedtől származhatott azután minden ma ismert páratlan ujjú patás, a jelenkori állattenyésztés valamennyi ló- és szamárfajtájával együtt, valamint a három ma élő zebrafaj is. Mindezen leszármazottak létrejöttének genetikai lehetősége már az eredeti, bárkában lévő párban megvolt, mégpedig azáltal, hogy ennek az eredeti genetikai információnak egyes darabjai újrarendeződhetnek vagy elveszhetnek a genetikai átrendeződés és kiválasztódás folyamatai során. Ilyenek például a természetes vagy a mesterséges szelekció.^5,6

A „feltámasztott” kvagga esete

wikipedia.org

Ezen folyamatok kiváló, korunkban is megfigyelhető példája a Kvagga-projekt. Ez egy kísérlet a kvaggához hasonló zebra kitenyésztésére, amely az alföldi zebráknak egy a 19. században kihalt alfaja. A közönséges zebrákkal ellentétben a kvagga zömében csak a teste elülső részén volt csíkos, hátulsó fele pedig a többi lóféléhez hasonlóan világosbarna volt (lásd a jobb felső képet). A kvaggaszerű állatok tenyésztése jó úton halad, ugyanis a Kvagga-projekt során született csikók már mindössze néhány generációs mesterséges szelekció után kevesebb és gyengébb csíkozottságot mutatnak.⁷ Viszont úgy tűnik, hogy a további utódok nem képesek visszanyerni a teljes csíkozottságot anélkül, hogy újból egy csíkos egyedet vezetnénk be a populációba.⁸ Ez megmutatja egyrészt azt, hogy néhány egyed genetikai potenciálja eltérő megjelenésű utódokat eredményezhet, másrészt pedig azt is, hogy ez a különbözőség gyakran egy adott genetikai információ végleges elvesztését jelenti—esetünkben a csíkozásért felelős génekét. A mesterséges vagy természetes szelekció folyamatai nem képesek megadni azt a plusz genetikai információt, amely szükséges lenne ahhoz, hogy egy négylábú szárazföldi lény tengeri emlőssé váljon, mint ahogy azt az evolúció molekulából emberré fejlődést hirdető felfogása megköveteli, de meg tudják magyarázni azokat a variációkat, amelyeket napjainkban a lófélék között megtalálunk. Függetlenül attól, hogy ezek csíkos zebrák, vagy részlegesen csíkozott kvaggák, még ugyanúgy mind a lófélékhez tartoznak.

Zebrák—a nemzetségen belüli változatok példái

Az egyetlen formában megteremtett nemzetségeknek, ahogyan a lóféléknek is, mára jelentős számú változata előfordulhat. A ma élő három különböző zebrafaj esetében is találhatunk példát ezekre a változatokra. Ilyenek az alföldi zebrák, a Grévy-zebrák és a hegyi zebrák. A három faj közötti különbség nem csupán azok alig eltérő csíkozásában rejlik, ti. hogy az alföldi zebra csíkjai a legszélesebbek, míg a Grévy-zebráké a legkeskenyebbek⁹, hanem eltérő kromoszómaszámukban is. Míg a hegyi zebráknak mindössze 32 kromoszómája van,—minden ma élő páros ujjú patás között a legkevesebb—addig az alföldi zebrák 44, a Grévy-zebrák pedig 46 kromoszómával rendelkeznek.¹⁰ A legtöbb kromoszómája a lófélék közül a ritka és veszélyeztetett Przewalski-lónak van, szám szerint 66.¹⁰ Ezek a kromoszómaszámbeli eltérések pedig valószínűleg a már korábban meglévő kromoszómák átrendeződésének vagy fúziójának köszönhetők.¹⁰

Barátságos szomszédság—a zebroidok

Az Equus nemzetségen belüli rendkívüli sokszínűséget szemlélve honnan tudhatjuk, hogy a zebrák, lovak és szamarak mindegyike a teremtés hatodik napján teremtett egyazon fajhoz tartozik? Csakis onnan, hogy ezek a különböző lófélék kereszteződhetnek egymással. A csikóknak ma már valójában olyan sokféle keresztezett változata van, hogy egyes kutatók szerint az Equus fajok bármelyike képes akármely más lófélével utódot nemzeni.¹¹ Ilyen kereszteződésre számos példát említhetünk a zebrák és más lófélék között, amelyek révén különféle „zebroid” utódok származnak. Ilyenek a zebra és a ló („zebló”), a zebra és a póni („zebni”), vagy a zebra és a szamár („zemár”) utódai. Kevert örökségükről a különböző mértékű csíkozottság mellett e félvér „zebroid” utódok vérmérséklete is árulkodhat, melyben a háziasított ló szelídsége elegyedik a vad zebra kiszámíthatatlanságával.⁸

Kereszteződés azonban nemcsak fogvatartott lófélék között fordul elő. A kromoszómavizsgálat például jelentős múltbeli kereszteződéseket mutatott ki a vadon élő Grévy-zebrák és a szomáliai vadszamarak között.¹⁰ Természetesen a kromoszóma-átrendeződés és a genetikai információk sérülése gyakran azt eredményezi, hogy néhány keverék lóféle nemzőképtelen lesz. Például a ló–szamár félvérek (öszvér) esetében a hím és a nőstény összeillő kromoszómái közül nem mindegyik tud olyan tökéletesen sorba rendeződni, hogy termékeny utódot hozzanak létre. Mindazonáltal vannak feljegyzések olyan ritka esetekről, amikor nőstény öszvérek csikót ellettek.¹² Végsősoron az a tény, hogy a különböző lófélék képesek szaporodni egymással—annak ellenére, hogy számos genetikai esemény választja el őket egymástól a teremtés óta—megerősíti, hogy Noé bárkájának egyetlen pár lószerű lakójától származnak valamennyien. Fajukon belül szaporodnak, éppúgy, ahogyan a Teremtés könyvében/Mózes első könyvében/ meg van írva.

Miért csíkosak a zebrák?

Ha az Equus nemzetség minden tagja egyazon fajhoz tartozik, akkor miért különböznek a zebrák mégis annyira a többi lófélétől? A tudósok évtizedeken keresztül tűnődtek azon a kérdésen, hogy a természetes szelekció vajon miért részesíti előnyben a zebrák csíkos bundáját. Az egyik legrégebbi és legelfogadottabb elképzelés szerint a csíkok segítik a zebrákat az álcázásban vagy a ragadozók megtévesztésében. Noha ez az elmélet a 19. század óta tartja magát,¹³ a mai kutatások arra engednek következtetni, hogy ennél többről van szó. Egyes kutatók a zebrák képeit olyan optikai szűrőkön keresztül tanulmányozták, amelyek lehetővé tették számukra, hogy a zebrák csíkjait úgy lássák, ahogyan a ragadozók—például az oroszlánok—látják, és megállapították, hogy a ragadozók nagyobb távolságból nem is látják a zebrák csíkos mintázatát.¹³ Ezek szerint az erdős területeken való, kisebb távolságokból történő vadászat kivételével a csíkok egyáltalán nem segítik megszakítani a zebrák testének körvonalát, vagy más módon összezavarni a ragadozókat.

ostill/123rf

Más feltételezések szerint a zebra csíkozottságának szerepe lehet a szociális kapcsolatok segítésében, a köztigazda-élősködők elriasztásában, vagy éppenséggel a zebrák testének hűtésében a forró szavannákon. Ám annak ellenére, hogy minden zebrának egyedülálló a mintázata, a csíkok nem látszanak különösebben fontosnak a szociális érintkezésben, még egymás felismerésében sem. Hiszen a csíknélküli lófélék ugyanolyan könnyen felismerik egymást.¹⁴ Azonban lejegyezték, hogy a böglyök száma régiónként a zebrák csíkjaival arányosan változik, ami alátámasztja azt a kutatást, amely szerint a csíkos bunda kevesebb parazitát vonz, mint az egyszínű.¹⁵ Ez valószínűleg annak tudható be, ahogyan a csíkok polarizálják a fényt, és így a keskenyebb csíkok a legkevésbé vonzóak a vérszívó böglyök számára. És valóban, pontosan a zebrák által viselt csíkok szélességtartománya a legzavaróbb az élősködők számára.¹⁶

Egyes kutatások azt mutatják, hogy a zebrák csíkozottsága sokkal inkább a külső hőmérséklet területenkénti különbségével függ össze, mint a paraziták eloszlásával, ami pedig arra utal, hogy a csíkok szerepet játszanak a hőszabályozásban.¹⁷ Az egyik feltevés szerint a sötét csíkok jobban elnyelik a napsugárzást, mint a világos csíkok, ezért az előbbiek jobban felmelegszenek. Így a sötét csíkok feletti levegő felszáll, a világos csíkok feletti levegő pedig beáramlik a helyére. Így a levegő áramlása hűti a zebrát. A legújabb kutatások szerint azonban, bár a csíkos bunda hűvösebb, mint a teljesen fekete, a csíkos bunda nem valószínű, hogy jobban hűtené a zebrát, mint az egyszínű szürke. Ezért az ezt vizsgáló kutatók azt a feltevést támogatják, amely szerint a zebracsíkok a paraziták elriasztását segítik.

[Frissítés: A cikk megjelenése után az új kutatások tovább támogatták a parazita-védelmi funkciót, különösen a legyek csípését. A csíkok önmagukban nem taszítják el a legyeket, de sokkal megnehezítik számukra az irányított leszállást, ami szükséges ahhoz, hogy vért szívhassanak.¹⁸—Szerk.]

Bármelyik feltevés legyen is igaz, ezen vizsgálatok mindegyike feltételezi, hogy a csíkoknak célja és szerepe van. A szakemberek egyetértenek abban, hogy ennek a funkciónak a megismerése automatikusan megmagyarázná a csíkok eredetét—mivel mindenekfelett azt feltételezik, hogy igaz a mikrobák emberré fejlődése a természetes szelekció által (a tudatos tervezettség pedig tévedés). Csakhogy egy meghatározott funkcióra való tervezettség tudományos szempontból tökéletesen megalapozott magyarázatot adhat a csíkozottságra—vagy bármilyen más biológiai tulajdonságra. Mivel létezik a csíkozottságra vonatkozó genetikai információ, a természetes szelekció nyilvánvalóan részesíthet előnyben olyan mintákat, amelyek jobb hűtést eredményeznek, vagy jobban megzavarják a böglyöket, s ezáltal kiszoríthatja a mintanélküli típusokat.

Ha jól belegondolunk, akár az ember szemének gyönyörködtetésére is szolgálhat ez a művészi csíkozás, hiszen az ember—az oroszlánokkal ellentétben—távolról is jól látja azt. Ez egy olyan Teremtőre vallana, aki profin tervez hatékonyan működő életformákat úgy, hogy közben a külső dizájnban is kreatív. A Teremtő Istennek az is fontos, hogy bemutassa dicsőségét legkülönlegesebb teremtménye, az ember számára.¹⁹

Következtetés

Hogyan tanúskodnak tehát a zebrák a teremtésről? Kifinomult érzékeik és gyors patáik összhangban állnak az egyszeri, tökéletes teremtéssel, amely az emberi bűn következtében megromlott, és így a tervezett tulajdonságok, mint például a nagy fülek és a gyors lábak, ma már a ragadozók észlelésére, az előlük való menekülésre vagy a velük szembeni védekezésre szolgálnak. Más lófélékkel való kereszteződési képességük rámutat arra, hogy a zebrák ahhoz a közös fajhoz tartoznak, amelyet Isten a teremtés hatodik napján alkotott. Ezek közül egy pár túlélte az özönvizet, majd később saját fajtája szerint szaporodott, ahogy Mózes első könyvében olvashatjuk. Végül pedig: a zebrák jellegzetes csíkjai tanúskodnak arról a Tervező Istenről, aki professzionális alkotásokat készít, és ezeken keresztül is hirdeti dicsőségét. Ami a zebrákat illeti, azt üzenik tehát, hogy a Biblia igazsága fekete-fehér.

Hivatkozások és megjegyzések