Tyrannosaurus a cápák között

avagy beszédes Hell Creek formációk

Írta: Gavin Cox
Fordította: Gergely Kristóf (firemedia.hu)

Az USA-beli Montana államban található Hell Creek sziklaképződményben nemrég fel­fe­de­zett fosszíliák a Noé-korabeli özönvízről tanúskodnak, amely sok szárazföldi és tengeri élőlényt egyszerre temethetett el. Ugyanebben a képződményben találtak korábban lágy­szö­vetet és tökéletes épségű fehérjét tartalmazó T-rex fosszíliát, ami szöges ellentétben áll az évmilliókba és az evolúcióelméletbe vetett hittel.¹

A Journal of Palaeontology című folyóirat egyik cikkében² arról számol be, hogy különböző kistermetű tengeri cápák fogait fedezték fel az eddig talált legteljesebb és valószínűleg a legnagyobb Tyrannosaurus rex közvetlen közelében. Ez a híres „Sue”, avagy az FMNH PF 2081 jelű csontváz, amelyet felfedezője, Sue Hendrickson után neveztek el.

Kellemetlen igazság

Ez az új lelet rávilágít arra, hogy az evo­lu­ci­onis­ták­nak egyre hosszabb magyarázatokhoz kell folyamodniuk ahhoz, hogy igazolják az általuk igaznak vélt adatokat. Ebben az esetben a gond az, hogy tengericápa-fogak keverednek egy szárazföldi életmódú T-rex csontvázával. A fogakat, köztük egy „új” kistermetű cápafaj, a Galagadon nordquistae³ fogait a T-rex csontváz közvetlen közelében fedezték fel—voltaképpen a csontokat körülvevő szilárd talajban. Továbbá ezek a fogak az újkori tengeri cápáéihoz hasonlóak, ami azért érdekes, mert Sue-t eddig édesvízi környezetben élő fajként tartották számon, ami azt jelenti, hogy krokodilokkal, teknősökkel, kétéltűekkel, halakkal és növényekkel élt együtt.² A szerzők elismerik, hogy a carcharhinida (vándorló kékcápaféle) fogának Sue környezetéből való előkerülése „meglepő felfedezés, ha figyelembe vesszük a fosszíliák [feltételezett] édesvízi eredetét.”²

A publikáció nem tárgyalja, hogyan őrződhetett meg Sue ilyen jól (90%-os teljességben) egy olyan környezetben, amelyről azt feltételezik, hogy hemzsegett a krokodiloktól és halaktól (ugyanis ezek fosszíliái is ott vannak betemetve). Az ő forgatókönyvük szerint ezek az élőlények kapva kaptak volna az alkalmon, hogy eltüntessenek egy Tyrannosaurus-tetemet, amely épp az útjukba került! Ráadásul még az is nehézséget jelent, hogy miként magyarázható az, hogy édesvízi és szárazföldi élőlények fosszíliái keveredve találhatóak tengeriállat-kövületekkel.

Egy özönvíz, vagy az özönvíz?

A nyilvánvaló megoldás az lenne, ha özönvizet csinálnánk. A szerzők elmélete az volt, hogy „A krétakor második felében egy interkontinentális tengersáv árasztotta el Észak-Amerika egy részét. Ez ideális feltételeket teremtett ahhoz, hogy a cápák és ráják az édesvízi öko­szisz­té­mák beáramolhassanak, majd ezen öko­szisz­té­mák megmaradjanak a fosszilis leletekben.”² Probléma megoldva? Távolról sem! Az áradás képzeletbeli forgatókönyve kb. 40 millió évig tartott volna, érzékelhetetlenül fokozatosan zajló eseményként. A szerzők véleménye szerint akkor rakódott le cápafogakat tar­tal­mazó üledék, amikor a feltételezett inter­kon­ti­nen­tális tengersáv egy hegységképződés (az ún. larámi hegységképződés) hatására vis­szahúzó­dott Észak-Amerikából.

A Mózes 1. könyve /Teremtés könyve/ 6-8. részeiből ismert, Noé idejében bekövetkezett világméretű özönvíz jobb magyarázattal szolgál a tengeri, édesvízi és szárazföldi állatok fosszíliáinak együttesére. Gyakorlatilag az egész bolygót elborította az óceán, amely erőteljes áramlatokkal kimosta és lerakta az üledéket, megszámlálhatatlan élőlényt temetve így el—a szárazföldről csakúgy, mint a tengerből.

Ez azt is megmagyarázza, hogyan maradhatott meg Sue csontváza kiváló állapotban, a dögevők munkájának elenyésző nyomával: maga alá temette a többtonnányi üledék azelőtt, hogy azoknak esélyük lett volna szétszedni. Mindenesetre, a Sue-val együtt talált állati fosszíliák nem arra mutatnak, hogy mindannyian együtt éltek, ahogy azt az öregföld elméletet vallók feltételezik, hanem hogy együtt kerültek betemetésre. Mivel a cápák fogai folyamatosan cserélődnek—kiesnek és újak nőnek a helyükbe –, ezek valószínűleg az özönvíz előtti tengerfenék üledékében lehettek: onnan kaphatták fel őket az özönvíz tomboló áramlatai, és teríthették újra a szárazföldre.

Az a tény, hogy Tyrannosaurus-lágyszövetet is felfedeztek ugyanezen képződményben, az üledékek közeli lerakódási idejének a tanújele, és semmiképpen sem bizonyítéka a Hell Creek képződmény feltételezett 67,5 millió éves korának.

További kérdéseket vet fel a cikk szerzőinek azon elmélete, miszerint Sue lelőhelye „valószínűleg folyókanyarulat” volt. Minda­zonál­tal elismerik, hogy a „folyómederre nem létezik geológiai bizonyíték”, sőt a terület domborzatára inkább a „levélfosszíliákat és homokos iszapkövet tartalmazó, sárban gazdag üledék váltakozó rétegei” jellemzők.² Az, hogy a terület geológiájának ezen tortaszerű rétegződése a Sue-t is magában foglaló fosszíliacsoport kaotikus jellegével vegyül, nem egy „bőséges vízi élőközösség” bizonyítéka, amint azt a szerzők feltételezik. A leletek sokkal inkább összeegyeztethetők azzal, hogy ez a fosszíliatemető a Noé idejében bekövet­kezett világméretű özönvíz során képződött.

A Bibliával összhangban álló bizonyítékok

Cápák és evolúciós feltevések

A cikk törzsrészében tárgyalt publikáció¹ lényegi része megpróbál feltételezett evolúciós kapcsolatokat felmutatni a Sue lelőhelyén felfedezett, kihalt cápafajok között. Erre többszöri, kisebb foga­lakvál­tozatok elemzése, illetve most élő, hasonló fajokkal való összehasonlítása által került sor azért, hogy filogenetikai (fejlődés­történeti) ágdiagramokat, azaz egymásba „ágyazott kladogramokat” állítsanak össze.

A szerzők számítógépanalíziséről szóló leírása jóformán kibogozhatatlan a laikus ember számára, ám az könnyen kivehető, hogy évmilliókat adnak meg a szimuláció kiindulási feltételeként. Egy példa erre a cikkből: „Az élő taxonhoz a molekuláris becslések alapján hoz­záren­deltünk egy kort …, vagy pedig a 2 millió év alapértéket, a fosszíliákat pedig a Fossilworks.org oldal adatai alapján kalibráltuk” (idézet az Anyagok és Módszerek című részből, kiemelés utólag).¹

Két különböző módszert alkalmaztak az evolúciós ágrajzok összeállítására. Az egyikről a szerzők elismerték, hogy „a szőnyegcápafélék sok meglévő [ma is élő] faja közötti szétágazását a paleocén vagy akár a kréta időszakra tolja”¹. Más szóval, attól függően, hogy mely paramétereket vették alapul, a szimuláció megváltozott, akár 122 millió évvel is!² A Creation Ministries rámutatott, hogy az ilyen módszerek gyakorlatilag tényként és kiindulási alapként veszik az evolúciót, és ezért semmiképpen sem lehetnek független megerősítései annak.³

Összefoglalva: a publikáció kudarcot vallott a cápák törzsfejlődésének egy nem-cápa őstől való levezetésében, mindössze annyira jutottak, hogy a cápa típuson belül kimutattak kisebb variációkat (a fogak alakjából).

Hivatkozások és jegyzetek

1. Gates és társai, törzsszöveg, 2. hiv.
2. Feltételezések szerint 145–66 millió évvel ezelőtt zajlott a krétakor, a paleocén 66–23 millió évvel ezelőtt; ami 122 millió év felső határt szab az időszaknak.
3. Doyle, S. Cladistics, evolution and the fossils; Journal of Creation 25(2):32–39, 2011; creation.com/cladistics.