Középkori mű­vé­szek azóta kihalt hüllőkről ta­nús­kod­tak: újabb bizonyítékok

Írta: Brian Thomas
Fordította: Sebestyénné Preska Ágnes (firemedia.hu)

fotostock / Alamy Stock Photo

Kilenc év telt el azóta, hogy Vance Nelson Dire Dragons („Rettentő sárkányok”) című köny­vé­nek első kiadása 2011-ben megjelent, de még ma is a középkori művészek dino­szau­rusz- és más kihalt hüllőábrázolásainak legjobb minős­égben fennmaradt példáit tárja elénk.¹ A 2018-as, bővített kiadás újabb képanyaga meglepő új bizonyítékokat sorakoztat fel az ember és a kihalt hüllők együttéléséről.

Honnan tudhatjuk, hogy hiteles?

A Dire Dragons két szempontból is eltér más hasonló próbálkozásoktól. Egyrészt azért, mert a szerző, Nelson, kizárólag olyan példákra támaszkodik, amelyek eredete egyértelműen tisztázott, és amelyek beazonosíthatók. A tisztázott eredet megköveteli, hogy a műal­kotás hitelesen régi legyen, ne pedig egy mai hamisítvány, a beazonosíthatóság pedig, hogy az ábrázoláson egy konkrét, fosszilis leletekből ismert állatfaj szerepeljen, ne egy valamiféle elnagyolt, éppen ezért könnyen cáfolható forma. Mondhatjuk úgy is, hogy ez a könyv lemond minden olyan művészi alkotás felhasz­nálásáról, amelynek eredetéhez vagy akár beazonosíthatóságához a leghalványabb kétség is férhet.

A Black Wash-i „még­sem-sárkány”

Fotó: Daryl Robbins

Jó példa erre az Utah állambeli Black Wash-kanyonban található pteroszaurusznak tűnő sziklarajz. Attól kezdve, hogy 2011-ben meg­kér­dő­jeleződött annak hiteles eredete, a tová­bbiakban nem kapott helyet a Dire Dragons című könyvben. Majd 2015-ben néhány antro­pológus egy új képalkotó eljárással három eredeti, ősi, vörös színű sziklarajzot fedezett fel, amelyek főként emberi alakokat ábrázoltak. Ezen alakokat egy vandál krétával körülfirkálta—vélhetőleg a 20. század elején—és ezt a krétakörvonalat vélték később sár­ká­nya­lak­nak.² Ezek után egyes hírportálok ezt a felfedezést arra használták, hogy lejárassák a teremtéshívőket, akik a Black Wash-i sárkány által is igazolva látták, hogy az emberek egy időben éltek a „régen” kihalt hüllőkkel—és természetesen arra is, hogy a teremtésben való hitet lejárassák.³

Egyes teremtést valló források valóban bizony­ítékként említették a Black Wash-i sárkányt, azonban a Dire Dragons nem. Így a pte­ro­sza­urusz-nimbusz lerombolása végsősoron összhangban van a legjobb teremtést valló forrással a témában.

Egyezik?

A könyv másik egyedi jellegzetessége, hogy kizárólag azokat az ábrázolásokat fogadja el a kihalt állatokról, amelyek a fosszilis leletekből ismert fajspecifikus külső jellemzőkkel bírnak. A Dire Dragons valamennyi ősi ábrázolást megvizsgálta abból a szempontból, hogy milyen mértékben hasonlít valamely fosszilis lelethez. Teszi mindezt úgy, hogy először is összehasonlítja a tulajdonságait egy már ismert fosszília alapján készült meglévő mai rekonst­rukcióval.

Nelson bizonyítási kísérlete azáltal is objek­tív­nek bizonyult, hogy egy evolucionista művész (mintegy ellentanúként) valamennyi állatot a csontok alapján újból rekonstruálta. A világi művész nem tudott az említett régi sár­kány­szerű ábrázolásokról. Nelson a könyvében a legjobban hasonlító műalkotás-állatfaj párokat szerepelteti a világ minden tájáról. Lapjain egymás mellett mutatja be az egyes ősi mű­al­kotásokat és az evolucionista rekonst­rukciókat, így az olvasó maga győződhet meg arról, hogy ezek az állatok valóban kísér­te­ti­esen hason­lóak. Ez a mű nagy­mér­tékben szól amellett, hogy ezek az ősi műalkotások ere­de­tiek, és egyúttal magasra teszi a mércét a hasonló témájú tanulmányok számára. Nelson könyvének legújabb, 2018-as kiadása már ezeket az újonnan felfedezett ősi mű­al­ko­tá­so­kat is felhasználja arra, hogy újabb érvekkel támassza alá a dinoszauruszok és az ember együttélését.

A Szent György által legyőzött sárkány sokféle ábrázolása

Számos régi művészi alkotás, amely Szent György legendás sárkányölését ábrázolja—akár faragvány, akár nyomatok, festmény vagy iniciálé formájában—általános sárkányalak felhasználásával teszi ezt. Legtöbbjük túlságosan kevés anatómiai jellemzőt örökít meg ahhoz, hogy az általunk ismert fosszilis fajok bármelyikével azonosítani tudjuk. Ezen művek jellemzően inkább egy általánosított szauropoda, teropoda, ceratopszian vagy proszauropoda jegyeit viselik magukon. Habár a 2. ábrán Szent György kardja alatt látható sárkány a középkornál későbbi időből szárma­zik, tekinthetjük azt akár egy szauro­podának is, de semmiképpen nem egy konkrét fajnak.

Fotó: Brian Thomas

Néhány Szent György ábrázoláson szereplő sárkányalak mégis megfeleltethető az ismert fosszilis fajok valamelyikének. Ám még az ilyen műalkotások esetében is azt látjuk, hogy a különböző helyről származó alkotók különböző, mégis jellegzetes anatómiával mutatják be a sárkányt. Mi lehet ennek az oka?

Azért ábrázolták vajon a régi korok művészei különböző módon a sárkányokat ugyanannak a sárkányölésnek a megjelenítése során, mert csak kitalálták azokat? Ha alaposabban szemügyre vesszük ezeket az ábrázolásokat, észrevesszük, hogy a különbözőségük ellenére mindegyik megfeleltethető valamely konkrét kihalt hüllőfajnak. És ezek közül nem mind dinoszaurusz; némelyik csupán egy kihalt hüllő a permi földtörténeti időszakból.⁴

Ezek a meglepő hasonlóságok a régi korok művészeti ábrázolása és a megfelelő fosszilis fajok számítógépes rekonstrukciói között megmutatkoznak a fogak alakjában, elren­de­zé­sében és irányában, a testarányokban és -méretekben, a fejformában és egyéb tulaj­donsá­gokban is.

A Dire Dragons a következő fajokat azo­nosí­totta: egy (triászi) Proteroszukhuszt és egy (permi) Varanoszauruszt Belgiumban, egy további Proteroszukhuszt, valamint egy (permi) Ctenoszpondyluszt, és egy (triászi) Revuelto­szauruszt Németországban, egy látványos (triászi) Nothoszauruszt Spanyolországban, egy (permi) Protoroszauruszt Fran­cia­or­szág­ban, valamint egy (jura) Coelophysziszt Hollandiában. Ld. 3. ábra. [Az említett földtörténeti időszakok megközelítőleg: perm: 300-250 millió évvel ezelőtt (mée), triász: 250-200 mée, jura: 200-145 mée—a szerk.]

Ezek a régen élt európaiak vajon merő véletlenségből szinte tökéletes módon ábrázoltak egyes kihalt hüllőket már azelőtt, hogy a paleontológusok azokat évszázadokkal később fölfedezték volna? Nyilvánvalóan nem, mivel akkoriban még nem is ismerték a fosszíliákat. Egy lehetséges magyarázat szerint—ahogy a könyv újabb előszava meg is említi—a művészek látták azokat az állatokat, vagy élőben, vagy pedig holtan. Egy élő példánnyal szemben könnyebb egy sárkánytetemet olyan mértékben megközelíteni, hogy lerajzolhassuk annak minden anatómiai részletét.

Évszázadokon keresztül Európa-szerte minden művésznek el kellett dönteni, hogy milyennek ábrázolja a Szent György által legyőzött sárkányt. Valószínűleg mindegyikük a hozzá legközelebbi, legismertebb sárkánymodellt választotta. Így tehát az egyik helyen élő művész a helyben honos X fajt választotta mintának az általa ábrázolt Szent György-féle sárkányhoz, míg a másik helyen élő másik művész az arrafelé honos Y fajt, és így tovább. A jellemző és azonosítható jegyeket hordozó sárkányábrázolások minden eddiginél jobban tanúskodnak amellett, hogy Európa területén egészen a középkorig éltek valódi sárkányok.

Permi sárkányok

Végezetül szóljunk arról, hogy mit is jelent mindez a fosszíliákra nézve. A teremtés és az özönvíz tényéből kiinduló modell mindig is kiállt amellett, hogy az özönvíz során rakódott le az üledékes földrétegek jelentős része egyetlen év alatt. Azok az állatok, amelyek ennek a folyamatnak áldozatul estek, illetve annak során fosszilizálódtak, egytől egyig éltek Noé életének 599. évében, bár talán nem mind ugyanazon a helyen. Minden szárazföldi állatfaj egyes példányai túlélték az özönvizet a bárkában, még a dinoszauruszok és más mára kihalt hüllők is. Ezek utódai az özönvíz elmúltával elterjedtek a földön, és minden bizonnyal az emberekkel is kapcsolatba kerültek. A kreacionista kutatóknak már csak emiatt sem kellene meglepődniük azon, ha nemcsak dinoszauruszokkal, de más kihalt permi vagy triászi szárazföldi hüllőkkel is találkoznak egyes régi művészeti alkotásokon.

E hiteles európai műalkotások olyan hüllőket tárnak elénk, amelyek állítólag már 200 millió éve az üledékes kőzetekben vannak. Mégis valamennyien az emberrel együtt éltek. Viszont ez alapjaiban cáfolja „a hüllők korszakáról“ szóló evolucionista feltételezést. Mára számos egyértelmű ábrázolás van a birtokunkban, melyet olyan szemtanúk készítettek, akik jóval az özönvíz után nem csupán dino­szau­ruszok­kal, hanem más permi hüllőkkel is találkoztak.

Hivatkozások és megjegyzések

1. Nelson, V., Dire Dragons, Untold Secrets of Planet Earth Publishing Co., Red Deer, Alberta, 2011. Vissza a szöveghez.
2. Le Quellec, J., Bahn, P., and Rowe, M., The death of a pterodactyl, Antiquity. 89(346):872-884, 2015. Vissza a szöveghez.
3. De Pastino, B., Prehistoric Utah rock art does not depict a pterosaur, study confirms, Western Digs. 31 December, 2015; westerndigs.org. Vissza a szöveghez.
4. Az evolucionista feltételezés szerint a dinoszauruszok a középső triász korban fejlődtek ki, kb. 240 millió évvel ezelőtt, majd 66 millió évvel ezelőtt, a “kréta-paleolit kori kihalási folyamat” során tűntek a földről. A könyvünkben ábráz­olt hüllők némelyike olyan nem­di­no­szaurusz, melyet az evolucionista kutatók alsó-triászi vagy permi eredetűnek vélnek. Vissza a szöveghez.